Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Országgyűlési képviselők

Húzzák meg a saját nadrágszíjukat az országgyűlési képviselők és a rendszer haszonélvezői!

2020. április 17-én az országgyűlési képviselők megszavazták saját fizetésük megemelését, miközben százezrek megélhetése került veszélybe a járvány miatt.
Mi ez? Haszonlesés? Arrogancia? A szolidaritás hiánya? Nemtörődömség?

Mutassanak példát az országgyűlési képviselők – különösen a kormánytagok –, és a koronavírus-válság idején mondjanak le fizetésük egy részéről MOST!

Elvárjuk, hogy a magyar országgyűlés tagjai
• vonják vissza az idei fizetésemelésről szóló döntést, és
• ajánlják fel bérük 20-50 százalékát az év végéig, de legalább addig, amíg a vészhelyzet tart.

Az Állami Számvevőszék elnöke, Domokos László a napokban azt üzente a magyar családoknak, hogy költsenek kevesebbet a bevételeiknél! Tanácsokat osztogat, ahelyett, hogy azzal foglalkozna és azzal számolna el, hogy ő mit tesz ÁSZ elnökként a válságban!

Domokos fogadja meg saját tanácsát, és szólítsa fel az ország vezetőit, hogy kövessék példáját: költsenek kevesebbet saját céljaikra, a fennmaradó részből pedig

HOZZANAK LÉTRE SZOLIDARITÁSI ALAPOT

a járványhelyzet miatt nehéz anyagi helyzetbe került emberek támogatása céljából. A válságalapba befolyó összegek egy részét kapják meg az önkormányzatok, hogy krízistámogatást tudjanak nyújtani a rászoruló családoknak!

Ezen kívül vezessenek be szolidaritási adót, vagyis kötelezzék a koronavírus elleni védekezés költségeihez való külön hozzájárulásra azokat
• akik cégeikből évi ötmilliárd forintnál nagyobb nyereséget vettek ki, és/vagy
• akik a legtöbb pénzt nyerték el az államtól és uniós támogatásokból az elmúlt években

FRISSÍTÉS:
Üdvözöljük a PM és az MSZP döntését, hogy országgyűlési képviselők az emelés összegét egy-egy szolidaritási alapba fizetik be. Az MSZP-frakció tagjai ezen túlmenően fejenként 1 millió forintot ajánlottak fel fizetésükből védőfelszerelésre.
Üdvözöljük ezen túl Szél Bernadett, Hadházy Ákos és Szabó Szabolcs 2020. április 19-én benyújtott törvényjavaslatát arról, hogy a képviselők a veszélyhelyzet idején csak az emelés nélküli alapfizetésüket kapják meg. Az emelés összegét, valamint a parlamenti tisztségekért (elnök, alelnök, jegyző, frakcióvezető, frakcióvezető-helyettes, bizottsági tag, bizottsági elnök és alelnök) járó extra juttatások összege pedig kerüljön a Járvány Elleni Védekezési Alapba!

Miért fontos?

Magyarországon már most több tízezer ember elvesztette állását, a közeljövőben további százezrek válhatnak munkanélkülivé. Sokan képtelenek fizetni számláikat, fenntartani otthonukat, az ország legszegényebb vidékein pedig már ételre sem telik minden családnak.

Mindeközben a magyar országgyűlés megszavazta a képviselők fizetésemelését, most már minden képviselő legalább egymillió forintot keres havonta. Az országgyűlésben Kövér László házelnök kapja a legmagasabb fizetést: bruttó 2 979 180, vagyis nettó 1 981 150 forintot.
És ez csak az alapbér, az állandó bizottsági tagoknak 1 324 080 forint, aki két bizottságban dolgozik vagy a törvényalkotási bizottság tagja, annak több mint 1,5 millió forint a fizetése.
A frakcióvezetők bruttó keresete 2 206 800 forintra emelkedett, helyetteseik 1,87 milliót kapnak.

Azok a képviselők, akik kormánytagok is – így pl. Szijjártó Péter, Rogán Antal, Nagy István, Varga Mihály és Gulyás Gergely –, még ennél is többet visznek haza. Ők havi bruttó 3 308 600 forintért végzik a munkájukat, ebből családi kedvezmények nélkül minimum 2 199 824 forintot kapnak kézhez.

Több más országban viszont ezzel ellentétes intézkedéseket jelentettek be a koronavírus miatt:
• Bulgáriában a képviselők és a kormánytagok teljes fizetésükről lemondtak a vészhelyzet idejére,
• Szlovéniában a kormány felajánlotta fizetésének 30%-át, ezzel egyidőben duplájára emelte az egészségügyi dolgozók fizetését,
• Új-Zélandon a kormány tagjai és a vezetők 6 hónapig lemondanak a fizetésük 20%-áról
• Albániában a miniszterek keresetét megfelezték a veszélyhelyzet idejére.

Magyarországon is van példa csökkentésre, a fideszes vezetésű Berettyóújfalu és Komárom a felére csökkentette a képviselői tiszteletdíjakat. Mezőberényben két lépcsőben csökkentik a fizetéseket: április 1-jétől 50, majd május 1-jétől 75%-kal csökkentik a juttatásokat. Eger és Ercsi alpolgármestere pedig a teljes tiszteletdíjáról mondott le a kialakult helyzet miatt.

Mutassanak példát ország vezetői a spórolás, a nadrágszíjhúzás, a nagyvonalúság és a szolidaritás terén!

Kategória

Frissítések

2020-04-19 14:34:15 +0200

100 aláírás gyűlt össze.

2020-04-18 18:46:14 +0200

50 aláírás gyűlt össze.

2020-04-18 16:38:00 +0200

25 aláírás gyűlt össze.

2020-04-18 15:35:51 +0200

10 aláírás gyűlt össze.