Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Dr. Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter

Fogadhassanak örökbe azonos nemű párok is!

Azt kérjük, hogy a kormány kezdeményezze az örökbefogadásra vonatkozó jogszabályok módosítását, hogy az azonos nemű párok is egyenlő feltételekkel fogadhassanak örökbe gyermeket Magyarországon.

Ma Magyarországon gyerekek várnak arra, hogy biztonságos, szerető és stabil családban nőhessenek fel. Közben több száz csecsemő él a kórházakban úgy, hogy többségük esetében ezt nem egészségügyi ok indokolja, hanem a gyermekvédelmi rendszer túlterheltsége, a lassú ügyintézés és a családi elhelyezés hiánya. Ilyenkor különösen fontos lenne, hogy a rendszer ne zárjon ki előre olyan embereket az örökbefogadás lehetőségéből, akik egyéni alkalmasságuk alapján biztonságos, szerető otthont tudnának nyújtani egy gyermeknek.

Az örökbefogadásnál a legfontosabb szempont nem a leendő szülők neme vagy szexuális irányultsága kellene legyen, hanem az, hogy képesek-e felelősen, szeretettel és hosszú távon gondoskodni egy gyermekről.

Olyan örökbefogadási rendszerre van szükség, amely minden jelentkezőt egyéni alkalmasság, felelősségvállalás és a gyermek érdeke alapján bírál el. Ne az döntse el, ki lehet jó szülő, hogy milyen nemű párkapcsolatban él, hanem az, hogy képes-e biztonságos, szerető és támogató családot nyújtani.

Minden gyereknek joga van a szerető családhoz. Ne zárjunk ki olyan embereket az örökbefogadásból, akik ezt meg tudnák adni nekik.

Miért fontos?

Egy gyereknek nem az számít, hogy két anyukája, két apukája vagy egy anyukája és egy apukája van, hanem az, hogy szeretik, vigyáznak rá, biztonságban van, és számíthat a szüleire.

Minden gyereknek az lenne az érdeke, hogy szerető, biztonságos és stabil családban nőhessen fel. Ma mégis vannak olyan emberek, akiket nem az alapján ítél meg a rendszer, hogy képesek lennének-e jó szülők lenni, hanem az alapján, hogy kivel élnek párkapcsolatban. Ez nem igazságos sem az azonos nemű párokkal, sem azokkal a gyerekekkel szemben, akik családra várnak.

Közben a gyermekvédelmi rendszer túlterhelt, sok gyerek túl sokáig vár stabil családi elhelyezésre. Ilyen helyzetben különösen fontos lenne, hogy ne zárjunk ki előre olyan embereket, akik egyéni alkalmasságuk alapján szerető otthont tudnának adni egy gyermeknek.

Ez a kampány arról szól, hogy az örökbefogadásnál valóban a gyerek érdeke legyen az első. Ha te is egy igazságosabb, emberségesebb és gyerekközpontúbb rendszerben hiszel, csatlakozz a petícióhoz!

Frissítések

2026-06-10 11:32:26 +0200

500 aláírás gyűlt össze.

2026-06-10 07:31:44 +0200

100 aláírás gyűlt össze.

2026-06-10 06:45:45 +0200

50 aláírás gyűlt össze.

2026-06-10 06:24:04 +0200

25 aláírás gyűlt össze.

2026-06-10 06:09:10 +0200

10 aláírás gyűlt össze.