Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Covidban elhunyt emberek családját.

Fizesse az állam a temetést!

Tisztelt Miniszterelnök úr. Kérem mondjon ne nyerészkedjenek tovább az emberek korai halálán. Legalább annyit tegyenek meg, hogy a Covidban elhalálozott honfitársaim temetését vállalja az állam. Azonnali intézkedést követelünk, mert minden élet számít. A hozzátartozóké is.

Miért fontos?

10 percenként meghal egy magyar ember koronavírusban.
"Senkiről sem akarunk lemondani, nekünk minden élet számít", az időseké is, és "minden emberért harcolni akarunk" - hangoztatta Orbán Viktor még november elején. Aztán megjelentek a kék plakátok is rajta a szöveggel. Nap, mint nap több százan halnak meg ennek ellenére, de lehet azzal a cinikus hivatkozással ezt is elintézni, hogy idősek és krónikus betegek voltak? Ez nem magyarázat. Ők, akik elhunytak, idősek voltak, betegek voltak, de akkor már nem is kell, hogy éljenek?! Értük nem kár?! Az ő haláluk csak egy szám, az úgyis meghaltak volna egyszer, soron?! De hát egyszer mindenki meghal, még Orbán Viktor is! Mintha a kormány és Orbán Viktor feláldozná ezeket az embereket. Gondolkodás, intézkedés nélkül lemond róluk. Sőt, nyerészkedik a halálukon.
A születéskor várható átlagos életkor Magyarországon a KSH adatai alapján 76 év.
Covidban elhunytak átlagéletkar: 72,6 év
A hazai átlagnyugdíj értéke 140.000Ft.
Az adatokból látható, hogy a 8200 honfitársam 3,4 évvel korábban hunyt el, mintha várható lett volna. 41 hónap nyugdíja „marad így bent” a nyugdíjfolyósítónál.
Ha csak az arcpirítóan kevés összegű átlagnyugdíjjal számolom egy ember esetében ez 5.700.000 Ft.
Ha a 8200 eddigi áldozatot tekintem, akkor ez az összeg 46 milliárd forint.
Ha valaki örökös nélkül hal meg, a helyi önkormányzatoknak a kötelessége eltemettetni. Ezt hívják köztemetésnek. Az ingatlanát ilyenkor az állam örökli meg.
Településünkön, Sződligeten a legolcsóbb köztemetés 275.000 Ft. Biztos vagyok abban, hogy városokban, pláne Budapesten sokkal drágább a temetés.
Vajon elvárható lenne az államtól – aki nyerészkedik a korai halálon – hogy legalább a fél, de inkább a teljes temetési költséget magára vállalja?

Kategória

Frissítések

2021-03-17 17:30:53 +0100

25 aláírás gyűlt össze.

2021-01-19 08:13:54 +0100

10 aláírás gyűlt össze.