500 aláírás gyűlt össze.
Címzett: Innovációs és Technológiai Minisztérium
Felnőttképzési törvény módosítása
Tisztelt Innovációs és Technológiai Minisztérium!
Kérjük, hogy módosítsák a 2013. évi LXXVII. törvényt a felnőttképzésről. A Felnőttképzési törvény preambulumából kiderül, hogy a törvény alkotója a felnőttek (18 éven felüliek) képzésére kívánta ezt a törvényt megalkotni. Hibás az a kiterjesztett jogértelmezés, miszerint a 18 éven aluliaknak tartandó képzések is a törvény hatálya alá tartoznak. Kérjük, hogy jelöljenek meg életkori korlátot a képzésben való részvétel vonatkozásában annak érdekében, hogy 18 év alatti gyermekek oktatása, képzése ne minősüljön felnőttképzési tevékenységnek. A 18 éven aluli gyermekek nem felnőttképzésben vesznek részt az iskolarendszeren kívüli oktatás, képzés keretében sem.
A törvényben meghatározott adatszolgáltatási kötelezettség hatalmas terhet ró a gyerekek oktatásával foglalkozó kollégákra. Célszerűtlen és indokolatlan adatkezelést várnak el, mely több szempontból is aggályos az általános adatvédelmi rendeletnek (GDPR) való megfelelés tekintetében.
Továbbá kérjük a minisztérium részletes állásfoglalását a tekintetben, hogy pontosan milyen tevékenységek tartoznak a törvény hatálya alá. Véleményünk szerint a gyermekek pedagógiai fejlesztése, terápiás ellátása nem minősíthető oktatásnak, képzésnek vagy kompetenciafejlesztésnek. A gyermekkori képességfejlesztés célja nem valamilyen szakmai vagy tantárgyi ismeret elsajátítása, hanem a részképességek fejlesztése.
Pincz Petra
tanító, óvodapedagógus, TSMT terapeuta, komplex mozgásterápiás fejlesztő, az Áthidaló Iskola Előkészítő Program alapítója
Rumi Melinda
neuropedagógus, Komplex mozgásterápia oktató, a KMT Akadémia Neuropedagógiai Intézet szakmai vezetője
Kulcsár György
KMT Akadémia szakmai vezetője, Komplex mozgásterápia oktató

Miért fontos?
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium állásfoglalása szerint a Felnőttképzési törvényben életkori korlátot nem jelöltek meg a képzésben való részvétel vonatkozásában. Ennek okán a szakértők szerint a törvény a 18 éven aluliakra, vagyis a gyerekekre is kiterjed. Több tevékenységre vonatkozóan is kértük a minisztérium állásfoglalását, melyekre a mai napig választ nem kaptunk. Véleményünk szerint, ahogyan azt az elnevezés is mutatja, a Felnőttképzési törvénynek kizárólag a felnőttek oktatására, képzésére kellene vonatkoznia. A bejelentési kötelezettséggel együtt olyan adatszolgáltatási kötelezettség is együtt jár, mely GDPR szempontból több tekintetben is megkérdőjelezhető.