Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Lázár János - építési és beruházási miniszter ÉKM; Nyul Zoltán - magasépítési beruházásokért felelős helyettes államtitkár ÉKM; Kuminetz Géza - rektor PPKE; Becker Pál - fejlesztési főigazgató PPKE

Erőszakos túlépítés helyett parkot a Palotanegyedbe!

Történelmi lehetőség adódik Budapest zöld fejlesztésére azáltal, hogy a Magyar Rádió 2014-es kiköltözésével a Palotanegyedben egy jelentős kiterjedésű, központi elhelyezkedésű területnek lehet új funkciót találni. Egy olyan területnek, ahol a történelmi palotaépületek között korábban palotakertek zöldelltek. A 20. század második felében a Magyar Rádió növekvő területigényei miatt egyre több épület nőtt ki a korábbi zöld helyén, a nem beépített részek parkoló céljára lettek leburkolva. Más dolgunk nincs is most, mint a túlépítést megszüntetni, feltörni az aszfaltot és a betont és parkosítani, a megtartandó épületeket pedig olyan funkciókkal megtölteni, amik kihasználják a meglévő adottságokat.

Egy 2020-as kormányrendelettel az értékes ingatlanállomány a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) tulajdonába került. A meglévő épületek oktatási célú hasznosítását üdvözöljük, azonban a beruházási program és az az alapján készülő tervek [*] sokkal több funkciót próbálnak a területre erőltetni, mint amit az képes befogadni. Ráadásul ezek a tervek nem a meglévő adottságokhoz igazodnak, hanem jelentős bontásokat követően hatalmas új épületeket húznának fel.

Kérjük a döntéshozókat, hogy a fejlesztési programot fogalmazzák újra oly módon, hogy az megfeleljen a korszerű, fenntartható építészeti és urbanisztikai alapelveknek, továbbá az elfogadás előtt álló építészeti és beruházási törvények irányelveinek is. Legyenek tekintettel a város jelenlegi és következő generációinak igényeire!
Kérjük a Beruházót, hogy a használható épületeknek találjon megfelelő funkciót, a valóban bontandó épületek helyén pedig létesítsen parkot! Új épületek építése a régi palotakertek területén egyáltalán nem indokolt.

[*] https://epiteszforum.hu/a-kozti-zrt-es-a-hamburg-c-kft-kozos-terve-a-ppke-campus-palyazatara

Miért fontos?

Ilyen léptékben a bontási és építési munkák por- és zajszennyezése évekre élhetetlenné tenné a negyedet, illetve a teherforgalom a város nagyobb részén is rendkívül káros volna.

A jelenlegi PPKE tervek szerinti beépítés generációk számára betonozna be egy korszerűtlen állapotot, mely messze nem éri el a nemzetközi irányelvek szerint szükséges városi zöldfelületi mutatót. A parkosítás ezzel szemben csökkenti a városi hőszigethatást és egészségesebb, élhető lakókörnyezetet biztosít minden budapesti számára.

Videó a javaslatról:
https://youtu.be/oZiPzILtuVk
Tovább információ:
https://epiteszforum.hu/tortenelmi-lehetoseg-kinalkozik-budapest-kozpontjanak-zolditesere-a-civilek-a-palotanegyedert-egyesulet-szerint
Budapest, Palotanegyed, Magyarország

Maps © Stamen; Data © OSM and contributors, ODbL

Kategória

Frissítések

2024-01-16 17:02:25 +0100

5,000 aláírás gyűlt össze.

2023-07-06 13:20:49 +0200

1,000 aláírás gyűlt össze.

2023-07-04 18:35:34 +0200

500 aláírás gyűlt össze.

2023-06-24 08:42:46 +0200

100 aláírás gyűlt össze.

2023-06-22 17:36:33 +0200

50 aláírás gyűlt össze.

2023-06-22 03:42:36 +0200

25 aláírás gyűlt össze.

2023-06-21 21:54:57 +0200

10 aláírás gyűlt össze.