Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Pilisi Parkerdő Zrt., Pilis Parkerdő Zrt.

El a kezekkel a kunyhóktól!

Tisztelt Pilisi Parkerdő!

Önök 2018. október 25-én jogsértő módon rombolták le több ember otthonát a budapesti Kút-tó erdőben. A korábban ott élő emberek egy részét már korábban elüldözték, most pedig azokat az embereket is földönfutóvá tették, akik az eddigi fenyegetések ellenére is ragaszkodtak az otthonukhoz.

Természetesen nem helyes, hogy emberek saját maguk építette erdei kunyhókban élnek. Erre azonban nem a kunyhók lerombolása a megoldás, főleg nem ezen a nyilvánvalóan törvénysértő módon!

Az Önök szégyenteljes eljárása ugyanis, azon kívül, hogy embertelen, jogsértő is, ahogyan azt az Emberi Jogok Európai Bíróságának az esetjoga, valamint az a jogerős magyarországi bírósági döntés is alátámasztja, amely kunyhók illegális lerombolása miatt marasztalta el és kötelezte jelentős kártérítés megfizetésére a zuglói önkormányzatot.

Követelem, hogy azonnal hagyjanak fel ezekkel a kegyetlen, jogsértő intézkedésekkel!

Ahelyett, hogy erőszakkal fedél nélkülivé tesznek embereket, hasonló helyzetben vegyék fel a kapcsolatot a helyi önkormányzattal, valamint a területen dolgozó utcai gondozó szolgálattal, és közösen keressenek jogszerű és emberséges megoldást a problémára!

Miért fontos?

Október 15-én léptek hatályba azok a jogszabályok, amelyek az egész elzárással büntethető szabálysértéssé nyilvánítják a közterületi hajléktalanságot. Azóta számos saját maga építette kunyhóban élő embert fenyegetnek különböző hatóságok a kunyhóik eldozerolásával, noha az „életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megsértése” szabálysértés nem hatalmazza fel a hatóságokat a közterületre vagy a nyilvánosság számára megnyitott magánterületekre épített kunyhókban lakó emberek előállítására – és főleg nem hatalmaz fel bárkit arra, hogy egy szabálysértési eljárás keretei között elbontsák, lerombolják ezeknek az embereknek az otthonait.

A szegénység kriminalizálása általában is elfogadhatatlan. Különösen felháborító azonban, ha ezeket az embertelen jogszabályokat arra használják fel, hogy otthontalanná és földönfutóvá tegyenek olyan embereket, akiknek a hajléktalan-ellátó intézményrendszer még annyira sem tud megfelelő elhelyezést és segítséget nyújtani, mint a fedél nélkül élő embereknek.

Kategória

Frissítések

2018-10-26 13:36:26 +0200

500 aláírás gyűlt össze.

2018-10-25 20:37:41 +0200

100 aláírás gyűlt össze.

2018-10-25 19:24:12 +0200

50 aláírás gyűlt össze.

2018-10-25 19:08:34 +0200

25 aláírás gyűlt össze.

2018-10-25 18:44:10 +0200

10 aláírás gyűlt össze.