Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Magyar Országgyűlés

Egy nap értük. Egy nap miattunk.

 
Tisztelt Magyar Országgyűlés!
Tisztelt Kövér László Házelnök Úr!

 
Ezúton szeretném kezdeményezni, hogy június 8-a kerüljön hivatalosan balesetmegelőzési nappá Magyarországon. Ezen a napon különös figyelmet kell fordítanunk a közlekedési és vízi balesetek áldozataira, miközben hangsúlyozzuk a balesetek megelőzésének, valamint az életmentés fontosságát. A cél, hogy a társadalom figyelmét felhívjuk a balesetek elkerülésére és a biztonságos közlekedés fontosságára, valamint arra, hogyan támogathatjuk egymást a váratlan helyzetekben. 

  A dátumválasztás nem véletlen: 2025. június 8-án veszítettem el szeretett testvéremet, néhai Kozma Ferencet,  aki Esztergomnál a Dunába fulladt. A tragédiát hatan is végignézték, azonban nem történt azonnali segítséghívás. A jelenlévők nem értesítették a 112-es segélyhívó számot, és nem tudták, hogyan kell helyesen cselekedni egy ilyen vészhelyzetben. Ez a fájdalmas tapasztalat súlyosan rávilágít a megfelelő vészhelyzeti ismeretek hiányára.

 Mindenkinek alapvető emberi és erkölcsi kötelessége, hogy veszély észlelése esetén azonnal segítséget hívjon, hiszen ennek elmulasztása emberéletekbe kerülhet. Éppen ezért indítottam el a kezdeményezést, hogy június 8-a legyen az a nap, amikor az iskolák kiemelt figyelmet szentelnek a vízbiztonságra, a baleset-megelőzésre, valamint a 112-es segélyhívó helyes használatára

E személyes tragédia indított arra, hogy kezdeményezzem: június 8-a legyen az a nap, amikor az oktatási intézményekben kiemelt figyelem irányul

  • a balesetmegelőzésre,
  • a vízbiztonságra,
  • az alapvető életmentő ismeretekre,
  • valamint a 112-es segélyhívó szám helyes használatára.

Meggyőződésem, hogy az elővigyázatosság és a felelősségteljes viselkedés alapjait már gyermekkorban szükséges elsajátítani. Az iskoláskorban megszerzett tudás és szemlélet felnőttként is meghatározza döntéseinket, reakcióinkat, és végső soron életeket menthet.

 Tisztelettel kérem a Tisztelt Országgyűlést,
hogy vizsgálja meg június 8-a hivatalos balesetmegelőzési emléknappá nyilvánításának lehetőségét, amely nap az iskolai oktatás keretében minden évben kiemelt figyelmet szentelne a diákok számára a balesetek megelőzésének, az alapvető életmentő ismereteknek és a 112-es segélyhívó helyes használatának az alsó és felső tagozaton egyaránt. Már az is figyelemfelkeltő hatású, ha egy napra koncentrálva, az oktatás során a diákok látják a vörös kereszt jelképet, és így az egész közösség számára is tudatosul a megelőzés fontossága.


Kérem, támogassa a kezdeményezést, és tegye lehetővé, hogy ezen a napon minden évben közösen emlékezhessünk meg a balesetek áldozatairól, miközben a megelőzés és az életvédelem fontosságára irányítjuk a figyelmet. 
Kérelmemet nemcsak állampolgárként, hanem egy testvérként, egy családtagként fogalmazom meg abban a reményben, hogy másoknak nem kell hasonló veszteséget átélniük.

Tisztelettel és bizalommal: 
Nagy Erika

Miért fontos?

 
Miért fontos június 8-át a Balesetek Áldozatainak Emléknapjává nyilvánítani?

🔹 Meggyőződésem, hogy az elővigyázatosságot már iskolás korban kell megalapozni, mert csak így válhatnak a gyerekekből felelősségteljes, biztonságtudatos felnőttek. Elengedhetetlen, hogy minden iskola bevezessen olyan programokat, ahol a diákok elsajátíthatják az elsősegélynyújtás alapjait, a különböző baleseti helyzetek felismerését (közlekedés, vízpart, otthon, szabadidő), valamint azt, mikor és hogyan kell segítséget kérni a 112-es segélyhívón keresztül.
Ez nem csupán tudás – ez életmentő készség.

🔹 A nyári időszak kezdetén, amikor a gyerekek már a vakációra koncentrálnak, és megnő a szabadtéri tevékenységek, utazások, sportolás, fürdőzés és közlekedés kockázata, különösen fontos a balesetmegelőzés hangsúlyozása. Egy kijelölt emléknap lehetőséget adna arra, hogy a figyelem fókuszba kerüljön: hogyan előzhetők meg a tragédiák, mielőtt azok bekövetkeznének.

🔹 A megelőzés kulcsfontosságú. Ezért van szükség egy olyan emléknapra, amely nem csupán a múlt tragédiáira emlékeztet, hanem figyelemfelkeltés, oktatás és közösségi összefogás is egyben.
Civil szervezetekkel, mentőszolgálatokkal, rendőrségi balesetmegelőzési szakemberekkel együttműködve olyan programok valósulhatnának meg, amelyek elővigyázatosságra tanítanak, cselekvésre ösztönöznek, és életeket menthetnek.

🔹 Személyes érintettségem ad okot  erre a kezdeményezésre.
Testvérem, Kozma Ferenc, mindössze 39 évesen, tragikus körülmények között vesztette életét. Az ő halála világított rá arra, mennyire hiányoznak azok a közös, társadalmilag elismert keretek, amelyek lehetőséget adnának a családoknak a méltó gyászra, az emlékezésre és arra, hogy a veszteség ne maradjon néma.

🔹 Az élet törékeny. Egy pillanatnyi figyelmetlenség, egy hiányzó tudásdarab, egy rossz döntés végzetes lehet. Egy hivatalos emléknap határozott társadalmi üzenetet hordozna:
felelősek vagyunk egymásért, és kötelességünk megtanulni a veszélyeket felismerni, a segítséget időben kérni, és egymást megóvni.

Amit most kérek, nem könnyű – de igaz és mélyről jövő.

Ez a kezdeményezés nem pusztán egy petíció.
Ez egy kiáltás egy pótolhatatlan veszteség után.
Egy testvér emlékéből fakadó kérés.

A fájdalom csendes – de nem szabad némán maradnia.

Kérlek, írd alá a petíciót, és oszd meg másokkal,
 mert minden aláírás és minden megosztás egy lépés a változás felé.

Tisztelettel és bizalommal:
 Nagy Erika
Köröstarcsa


Kategória

Frissítések

2026-03-24 07:41:22 +0100

1,000 aláírás gyűlt össze.

2025-09-06 00:08:16 +0200

Ez nem csak hír, hanem figyelmeztetés mindannyiunknak. Minden megosztást megér. 🤍https://kepmas.hu/hu/vizbe-fulladas-esztergom-szabadstrand-halalos-baleset-vizimentok-magyarorszagi-szakszolgalata-balatonhelp-app

2025-08-08 23:52:40 +0200

Kedves Támogatók!
Köszönöm, hogy aláírtátok a petíciót.
Szeretném figyelmetekbe ajánlani az Országos Vizimentőkkel készült interjút.
Köszönettel:Nagy Erika
https://vizimentok.hu/hu/hirek2/peticio-a-vizek-aldozatainak-emleknapjaert-1821.html

2025-08-07 10:52:38 +0200

500 aláírás gyűlt össze.

2025-07-16 17:32:24 +0200

100 aláírás gyűlt össze.

2025-07-16 13:33:34 +0200

50 aláírás gyűlt össze.

2025-07-16 12:39:10 +0200

25 aláírás gyűlt össze.

2025-07-16 11:44:21 +0200

10 aláírás gyűlt össze.