Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Honvédelmi Minisztérium

Egy élhető Gyulafirátótért!

Egy élhető Gyulafirátótért!

Tiltakozunk településünk határában épülő új „NATO bázis” ellen!

A településünkön élők biztonságának és településünk élhetőségének szem előtt tartásával:

1./ Követeljük az épülő „új NATO bázis” beruházás kivitelezésének azonnali leállítását, legalább a lakosság teljeskörű tájékoztatásáig!

2./ Követeljük, hogy a beruházás tekintetében illetékes szerv(ek) képviselői folytassanak személyes tárgyalást az ügyben Gyulafirátót városrész – és esetlegesen más érintett települések – által kijelölt civil képviselőkkel!

3./ Követeljük, hogy a személyes tárgyalásokon hallgassák meg és vegyék figyelembe a városrész lakosságának álláspontját, érdekeit!

4./ A személyes tárgyalások alkalmával térjenek ki a felek különösen az alábbiakra:

- egyedülálló ivóvízbázisunk (karsztvíz!) védelme;

- Gyulafirátót lakossága életminőségének védelme, a „katonaváros” hatása településünkre (katonák, katonai és harci járművek „átjáróházává” válás);

- a 82-es számú főút tehermentesítése és az ezt biztosító, hosszú évek óta ígérgetett, Gyulafirátótot és Kádártát elkerülő főútvonal megépítésének kérdése;

- zaj- és porterhelés, lőgyakorlatok negatív hatása a településünkre;

- lőszer- és lőporraktárak, üzemanyag- szállítás és tárolás – településünk biztonsága;

- természeti, környezeti értékek, a területen élő állat- és növényfajok védelme;

- ingatlanaink potenciális károsodása és elértéktelenedése;

- a környező települések – Várpalota, Öskü, Hajmáskér, Veszprém-Kádárta, Veszprém-Jutaspuszta, Szentkirályszabadja – esetleges érintettsége, a beruházás rájuk való hatása.

Egy élhető Gyulafirátótért!

Élhetőbb Rátótért Egyesület

Miért fontos?

Kérjük, hogy aláírásoddal támogasd, hogy lakhelyünk Gyulafirátót, élhető maradjon, ne katonaváros épüljön településünk határában, ne tegyék tönkre a Bakony környezetét, az ívóvizbázist, az állat és növényvilágot csak azért, hogy nagyrészt külföldi katonák gyakorlatozzanak a mi természeti kincseink, a nyugalmunk, a gyemekeink jövőjének rovására.

Kategória

Links

Frissítések

2021-03-18 19:16:39 +0100

1,000 aláírás gyűlt össze.

2021-03-15 20:11:58 +0100

500 aláírás gyűlt össze.

2021-03-15 08:07:44 +0100

100 aláírás gyűlt össze.

2021-03-15 07:35:44 +0100

50 aláírás gyűlt össze.

2021-03-15 07:20:55 +0100

25 aláírás gyűlt össze.

2021-03-15 07:09:15 +0100

10 aláírás gyűlt össze.