Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Budavári önkormányzat Polgármesteri hivatala

Buszpályaudvart Nem!

Tegyék máshová a Déli pu területére, a Mészáros u-ba tervezett buszpályaudvart, amelynek kialakítítása növeli a légszennyezettséget, rontja a környék lakóinak életminőségét. A szerződést márciusban kötik a MÁV -val, de lakossági fórum csak 29-én lesz.
(Frissítés: a 2021. március 29-ei lakossági fórumot követően az önkormányzat aláírta a MÁV-val a területhasználatra vonatkozó bérleti szerződést 10+5 évre a lakók és civilek kifejezett tiltakozása ellenére.)

Frissítés: az önkormányzat 2021. május 12-én a beruházás előkészítését határozatlan időre felfüggesztette. Az intézkedés indokolásában csupán a MÁV-ra hivatkoztak, és a helyzet nyomán kialakult bizonytalanságra. A petíció alapkövetelésének megvalósulását csak a beruházás végleges lezárása jelenti, ezért azt a továbbiakban is fenntartjuk.

Miért fontos?

Mert óvodák, bölcsődék, iskolák vannak a környéken. A gk forgalom már kibírhatatlan, tavasztól őszig folyamatosan dugók vannak. Az állandó dél nyugati - nyugati széláramlás a Naphegy felé vinné a buszok által kibocsátott széndioxid gázt. A zajterhelés pedig elviselhetetlenül megnőne.

Az alábbi kiegészítést 2021. április 29-én, a minél szélesebb körű tájékoztatás érdekében tesszük a petíció mellé, a kiegészítések és módosítások nem változtatnak a petíció alapvető célján: Nem akarunk buszterminált!


NEM SZERETNÉNK GIGA – BUSZTERMINÁLT A NAPHEGY LÁBÁNÁL, BUDAPEST I. KERÜLETÉBEN

Az első kerület polgármester asszonya, V. Naszályi Márta elhatározta, hogy giga-buszterminált építtet turistabuszoknak, városmagi területre, lakóövezetek közé ékelve a Naphegy lábához. Az állítólagos cél: turistatömegek feljuttatása a Várba. A lakosság tiltakozik.

ELVIEK
2021-ben buszpályaudvart álmodni a városmagba értelmezhetetlen gondolat. Egy jól működő városban nem gerjesztik és kiszolgálják a turistabusz forgalmat, hanem korlátozzák azt. Párizsban a turistabuszok, Velencében a turistahajók kerültek tiltólistára a közelmúltban. Várhatóan még több város fogja követni ezt a példát, mert a tömegturizmusnak nem csak az előnyeit, de az általa okozott károkat is mérlegelik a helyi lakosság érdekében.

ÖSSZEHASONLÍTÁS
Naphegy giga-buszterminál = 62 aktív kocsiállás
Népliget buszpályaudvar = 30 aktív kocsiállás
Stadionok buszpályaudvar = 12 aktív kocsiállás
Városkapu buszpályaudvar = 7 aktív kocsiállás
Árpád híd buszpályaudvar = 4 aktív kocsiállás

MINEK?
A vár közlekedési infrastruktúrája elsőrangú, egyedülálló és kiterjedt, ezért a Vár közelében giga-buszterminált építeni perverz gondolat. A Vár megközelíthető
1. BKV busszal
2. Siklóval
3. Liftekkel, sőt nemsokára
4. Mozgójárdával
5. Drótkötél pályával is. Ezen túl
6. Rollerekkel is mehetnek a turisták, vagy bérelhetnek
7. Közbringát.
8. A taxisok minden plusz fuvarnak örülni fognak a pandémia után.
9. Rövid gyaloglás csupán a Széll K. / Clark A. / Déli Pu / Szarvas tér felől is.

A Budapesten átlagosan 2-4 napot eltöltő turistákat nem szükséges felhordani a Naphegytől a Várba, hiszen legalább kilenc más közlekedési lehetőség közül is választhatnak.

ÉJJEL BUSZDEPÓ IS
A forgalmi terhelést fokozza, hogy éjjel a Volánbusz távolsági buszdepójaként fog működni a giga-buszterminál. Éjjel érkeznek, hajnalban távoznak majd a távolsági közforgalmi buszok. Vissza akarják fordítani azt a majd harminc éve tartó trendet, hogy a távolságibusz pályaudvaroknak nincs helye a városmagban (lásd Deák tér - Erzsébet tér), és a távolsági buszok így újra bejönnének a Naphegy lábához.

GIGA BUSZTERMINÁL = GIGA BUSZFORGALOM
A giga-buszpályaudvart álmodó polgármester asszony azzal kívánja megnyugtatni a tiltakozókat, hogy hatástanulmányokat fog készíttetni. Ugyanakkor, ha buszpályaudvar lesz, akkor buszforgalom is lesz hozzá. Ez biztos, hatástanulmányok nélkül is. Ez nem fékezi, hanem éppen ellenkezőleg, generálja majd a buszforgalom növekedését.

BUSZFORGALOM 62 ÁLLÁSON
A naphegyi giga-buszterminál 62 helyén nem csak simán parkolna 62 busz, hanem ki-behajtanának a járművek. Napi kb. 300 busznyi kapacitás összesen 600 járműmozgást jelent. Hetvenkét másodpercenként jöhet vagy mehet egy turistabusz 12 órás üzemmel számolva. Hétvégén, ünnepnapokon is.

ROZSDAÖVEZETTÉ DEGRADÁLT LAKÓÖVEZET
A giga-buszpályaudvart álmodó polgármester asszony tendenciózusan rozsdaövezetnek nevezi a környéket. Mindezt azért teszi, mert a giga-buszpályudvar néhány használaton kívüli vasúti vágányon valósulna meg. 1863 óta fekszenek vágányok a területen, amit az ott élők generációk óta tudomásul vesznek. Egy valódi rozsdaövezetben nincsenek lakók. Attól még, hogy a területről úgy készítenek fényképeket, hogy azon ne látsszanak a sínek mindkét oldalát szegélyező házsorok és az ott élő emberek, attól azok még ott lesznek a giga-buszterminál tőszomszédságában. Ez nem rozsdaövezet! A használaton kívüli vasúti vágányok nem generálnak buszforgalmat, kipufogógázt, szemetet, zajt és bűzt.

AZ ÉSZSZERŰ KOCKÁZATOKON TÚLMUTAT
Az ugyan elképzelhető volt, hogy a MÁV-területet valamilyen módon hasznosítani fogják (mára félretett tervek szerint sportlétesítményeket, zöld felületeket képzeltek el), de a giga-buszparkoló a városmagban, turistabusz-áradattal annyira szembe megy minden józan megfontolással, hogy totálisan előreláthatatlan, megjósolhatatlan volt. A környéken élőknek olyan vagyoni és nem vagyoni hátrányokat okoz, amelyeket észszerű és elvárható kockázatvállalással a múltban beárazni nem lehetett.

AZ ELTOLÁS A MEGOLDÁS?
Nem megoldás úgy orvosolni a problémát, hogy térben eltoljuk, és a sok turistabuszt városmagi területről elvisszük egy másik városmagi területre. A turistabusznak egyáltalán nem kell parkolnia, csak ki/beszállításra megállnia kijelölt helyeken, tehát a turistabusz-parkolási probléma sem létezik, csak akkor, ha valaki mindenáron a városmagban akar parkoltatni turistabuszokat. Nem kell messzire mennünk, aki Bécsben jár, az ma is láthatja a jól működő ellenpéldát.

TÁMOGATÁS HELYETT TILTÁS
Turistabuszoknak ma már nincs helyük a városmagban. Kitiltásuk olcsó és hatékony. Az alternatív közlekedési lehetőségek más cégek, vállalkozók bevételeit növelik. A turistákat a világ nagyvárosaiban már igyekeznek egy-egy helyen kisebb koncentrációban szétosztani. A pandémiás időszak lehetőség, hogy ezeket a korlátozó lépéseket meglépjék itt is, és ne menet közben alkalmazkodjanak az idegenforgalmi szolgáltatók, hanem már az új, szigorúbb szabályokhoz idomulva tervezzenek, ha majd újra lehet utazni és utaztatni.

email: [email protected]
facebook: https://www.facebook.com/groups/anaphegyert.hu
Budapest, 1016 Magyarország

Maps © Stamen; Data © OSM and contributors, ODbL

Kategória

Frissítések

2021-04-13 19:21:11 +0200

1,000 aláírás gyűlt össze.

2021-04-10 22:37:25 +0200

500 aláírás gyűlt össze.

2021-03-29 16:01:24 +0200

100 aláírás gyűlt össze.

2021-03-29 10:21:20 +0200

50 aláírás gyűlt össze.

2021-03-29 08:09:54 +0200

25 aláírás gyűlt össze.

2021-03-28 22:37:10 +0200

10 aláírás gyűlt össze.