Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Biatorbágy Város Képviselő-Testülete, Tarjáni István (Biatorbágy polgármestere)

Biatorbágy megtelt!

Biatorbágy megtelt!
Már 16000-en élünk szeretett városunkban. Rövidesen 25000-en leszünk, miközben az egyre magasabb társasházak építését, a lakosság özönvízszerű gyarapodását kifogások mögé bújva, tétlenül szemléli a testület. A város ellátórendszere; közlekedése, víz- és szennyvízhálózata túlterhelt. A beruházói lobbi nyomására folyamatosan romlanak életkörülményeink.

„ … A Nyugati-lakóparkot 2003-ban … Zöld Szigetnek hívták …akkor nem volt egy bokor sem a területen. … azt mondták, hogy itt családi házak lesznek, ki van jelölve a hely az óvinak, iskolának! Fiatalabb voltam, naiv … - most meg lehet nézni, hogy mi lett ebből 18 év alatt! …“-
Biatorbágy így szeretünk egyben - H. G.

A lélekszámhoz viszonyítva folyamatosan csökken a szabadon elérhető zöldfelületek nagysága, kevés a játszótér, közpark. Ami van, elhanyagolt. Kivágott fáinkat nem vagy nem megfelelő módon pótolják, védelmi célú erdő területeinket beépítik. Nincs kutyafuttatónk. A szabadtéri mozgási lehetőség kevés, nincs „libalegelős focipályánk”. Ami van, az a lakosság elől el van zárva.
A közösségi terek eltűnésével romlanak a helybéliek szociális kapcsolatai, elszigetelt, városi létre kényszerülnek. A beépítésre szánt óriási területeken a hivatal nem jelöl ki, zöldterületeket, parkokat, közösségi tereket. A város zöldhálózata töredezett, a sűrű beépítések miatt klimatikus viszonyai egyre rosszabbak. A fény- zaj- és levegőszennyezés fokozódik.

Biatorbágynak nincs a lakosság érdekeit, igényeit előtérbe helyező zöldfelületi rendszerterve. Enélkül zöld területeink beépítése, átminősítése átgondolatlan, rosszul szabályozott, és felelőtlen.
Meg kell védenünk a még beépítetlen, szabad területeket, megmaradt zöldfelületeinket!!!

A probléma regionális. Szorult helyzetben van Budakeszi, Budaörs, Páty, Törökbálint, Nagykovácsi … is.
„Egész egyszerűen fenntarthatatlan, mind anyagi, mind környezeti értelemben, ahogy a budapesti várostérség burjánzik.”- Vitézy Dávid a BFK vezérigazgatója
https://budapestkornyeke.hu/budapest-es-az-agglomeracio-kozlekedesszervezeset-erdemes-lenne-egyseges-alapra-helyezni-allitja-vitezy-david-aki-azt-is-elmondta-hogyan-rontottuk-el-az-agglomeraciot-es/?fbclid=IwAR0RdpOcdq1H62Ii_nGxnNO6Hr9iBoK25RaaBV_k4cfVWrY0XE0IALVWkNs
A problémát regionálisan is kezelni kell.

Felkérjük településünk polgármesterét és képviselő-testületét, hogy

1. Vegye fel a kapcsolatot a többi érintett településsel a közös, egységes fellépés érdekében!
2. Készíttessék el Biatorbágy zöldfelületi rendszertervét egy független, szakértő tervező irodával, a helyi szakemberek és a lakosság bevonásával!
3. A képviselő-testület tárgyalja meg, majd a Helyi Építési Szabályzatban módosíttassa a két vagy többlakásos társasházak építéséhez szükséges minimális telekméret szükséges és elégséges (javaslatunk szerint 3000 m2-re történő) megnövelését, a társasházépítési hullám lassítása és megfékezése érdekében.
4. Mindaddig, amíg a 3. pontban megjelölt HÉSZ módosítás nem történik meg, a jelenleg beépítésre szánt összes építési területen rendeljék el valamennyi társasház építésének tilalmát, (rendeljenek el változtatási tilalmat)
5. A meglévő zöldterületek, véderdő területek, egyéb kikapcsolódást szolgáló közterületek lakó vagy más beépítési területté való átminősítését fejezzék be! A korábban átminősített és még beépítetlen zöld- és véderdő területek besorolását állítsák vissza!
6. Amennyiben az első HÉSZ módosítás nem bizonyul elégségesnek a létszámnövekedés lassításában, az esetben a testület tűzze napirendre, és határozatban szavazza meg az „Egy telek: egy lakás!” programot!
7. Állítsa le a hivatal a zöldmezős beruházásokat!

● Ha te is úgy érzed, hogy épp elég nagy reggelente a közlekedési káosz, ha te is észrevetted, hogy
● …a tegnapi játszótér helyére nagyobb bölcsőde kellett, nem győzünk iskolákat, óvodákat építeni,
● …a tegnapi erdő, mező helyén beton van, tornyok magasodnak, …
● Ha te is úgy érzed, hogy odavan a hely, amiért szerettél itt gyerek lenni, … nem ezért költöztél ide,…

AKKOR ÍRD ALÁ a petíciót és KÜLDD EL A LINKET annyi ismerősödnek, a városban, ahánynak csak tudod!
Vigyázz! Mivel az aláírásgyűjtés több helyszínen offline és online módon is folyik, ezért az érvényességhez aláírásodat csak egyszer, egy helyen, egy módon teheted meg!

Miért fontos?

Ideje emlékeztetnünk arra az Önkormányzatot, amire felesküdött. Azaz a település és az itt élő 14800 ember szolgálatára, érdekeinek hűséges és hatékony képviseletére.

https://www.portfolio.hu/krtk/20220606/nem-veletlen-hogy-a-magyar-varosok-lakoi-egeszsegtelenebbek-es-boldogtalanabbak-az-atlagnal-es-ez-csak-rosszabb-lesz-547997

Biatorbágy, 2051 Magyarország

Maps © Stamen; Data © OSM and contributors, ODbL

Kategória

Frissítések

2022-06-01 08:35:21 +0200

1,000 aláírás gyűlt össze.

2022-05-13 13:43:43 +0200

500 aláírás gyűlt össze.

2022-05-06 08:31:40 +0200

100 aláírás gyűlt össze.

2022-05-06 06:57:46 +0200

50 aláírás gyűlt össze.

2022-05-05 22:57:22 +0200

25 aláírás gyűlt össze.

2022-05-05 21:53:47 +0200

10 aláírás gyűlt össze.