Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Dr. Tóth József, Budapest XIII. kerületi polgármester

Állítsuk meg a városi varjak kínzását és embertelen kivégzését!

Az önkormányzat eltávolította a csapdákat!

Tisztelt Dr. Tóth József,

Felháborítónak, és a baloldali önkormányzathoz méltatlannak tartom, hogy a városi varjak ellen már nem csupán gyűlöletkampányt szerveznek, de kegyetlen csapdákkal próbálják "megoldani" a problémát.

A probléma forrása: Lakott területen elsősorban a varjúfélék, különösen a dolmányos varjak (Corvus cornix) április végétől induló, és akár június közepéig tartó fiókareptetésekor számíthatunk egyesek számára félelmet keltő madártámadásokra – hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) sajtóközleményében. A szülők ilyenkor a fészket elhagyó, de még ügyetlen és gyakran nem teljesen röpképes, talajra kerülő fiókáikat védelmezik.

Az Önök válasza a problémára: A szerencsétlen madarakat csapdával elfogják, majd vagy megölik, vagy pedig éhhalálra ítélik, mint a fiókákat, akik hiába várják vissza a szüleiket.

Ez azt jelenti, hogy állatkínzást követnek el, és tömegesen pusztítják az állatokat, miközben a "veszély" annyi, hogy egy-egy embert megijesztenek a madarak, rosszabb esetben felsérti a járókelők bőrét, de halált nem okoznak. Ez a retorzió olyan, mintha egy zsebtolvajra atombombát dobnánk.

A XIII. kerületi választópolgárok többsége, akik Önöket a pozíciójukba juttatták, egy baloldali, fejlődő, természetkedvelő kerületben szeretne élni, nem pedig olyanban, ahol kegyetlen állatkínzást követnek el ahelyett, hogy értelmes megoldást dolgoznának ki. Nem erre hatalmaztuk fel Önt és Önöket, így azonnali hatállyal követeljük, hogy számolják fel a csapdákat!

Megoldási javaslat: Edukáció a médiafelületeken, plakátokon, valamint figyelmeztető táblák elhelyezése azokon a területeken, ahol gyakran fészkelnek varjak.

Tehát követeljük a megoldási javaslatunkat megvalósítani, de mindennemű halogatás nélkül, azonnal megszüntetni ezt a természetkárosítást!

Köszönettel,
A XIII. kerületi lakosok

Miért fontos?

Ha Te is felháborítónak tartod, hogy csak azért, mert elvétve megijeszt egy-két járókelőt egy-egy dolmányos varjú - szimplán ösztönből, hiszen a földön lévő fiókáját védi -, az önkormányzat olyan csapdákat helyezett ki a XIII. kerületben, amelyekből nem tudnak szabadulni az állatok, így információink szerint vagy megölik őket fojtásos módszerrel, vagy pedig egyszerűen kiszáradnak és éhen pusztulnak. Természetesen a fiókák hiába várják vissza a szülőket, ők is éhhalálra lettek ítélve ezáltal. Ez a tömeges természetkárosítás, kegyetlen állatkínzás egyáltalán nincs arányban azzal a kellemetlenséggel, hogy éppen egy járókelőre támad egy madár, hiszen ebbe még senki sem halt bele. Állítsuk meg ezt az embertelen, természetkárosító viselkedést!
Budapest, XIII. kerület, Magyarország

Maps © Stamen; Data © OSM and contributors, ODbL

Kategória

Frissítések

2023-06-07 06:28:25 +0200

A petíció 2,147számú aláírás összegyűjtése esetén sikeres.

2023-06-03 19:11:53 +0200

A kerületi hírportál szerint lekerültek a csapdák. Köszönjük mindenkinek! Ettől függetlenül hivatalos értesítésre még várunk, valamint további edukációs fórumokat tartunk az üggyel kapcsolatban!

2023-05-30 20:33:25 +0200

1,000 aláírás gyűlt össze.

2023-05-30 08:41:54 +0200

Rendőrséggel egyeztetve, tüntetést szervezünk! Az esemény linkje: https://www.facebook.com/events/2013784352290066/?ref=newsfeed

06.05 Hétfő 17:00 1139 Bp. Béke tér 1. - figyelemfelhívó jelleggel

2023-05-29 22:26:01 +0200

500 aláírás gyűlt össze.

2023-05-28 09:32:36 +0200

100 aláírás gyűlt össze.

2023-05-27 16:51:00 +0200

50 aláírás gyűlt össze.

2023-05-27 11:50:02 +0200

25 aláírás gyűlt össze.

2023-05-27 09:19:33 +0200

10 aláírás gyűlt össze.