Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet vezetősége

Hadd feküdjenek a szülők beteg gyerekeik mellett ingyen, ágyon!

Elterjedt jelenség, hogy a szülők a beteg gyermekük mellett széken alszanak, vagy a földön fekszenek plédeken, matracokon embertelen körülmények között. Ezt elégelte meg Orosvári Zsolt, és rengeteg civil összefogásának köszönhetően eddig közel 30 kórházba juttattak el majd 400 összecsukható kempingágyat, amiket már sok helyen használnak is.

A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet is kapott 20-at, de mint kiderült, raktárban tartották azokat. Amikor a szülők igénybe akarták venni az ágyakat, a kórházi dolgozók arra hivatkoztak, hogy higiéniai és betegbiztonsági szempontból nem felelnek meg. Az adományozó ekkor visszakérte azokat, mert más intézmények már sorban álltak értük. A Heim Pál-ban az adományágyak hiányában szivacsfoteleket bérelhetnek a szülők, amiért éjszakánként 4500 forintot kell fizetniük.

Arra kérjük a vezetőséget, hogy ha már azokat az adományágyakat visszaküldték, amik minden más kórházban tökéletesen alkalmasak, és pont ugyanolyanok, mint amilyeneket egyébként egy másik intézményükbe maguk is vásároltak, hogy éjszakánként tegyék lehetővé a pihenéshez szükséges, emberhez méltó körülményeket az anyukáknak INGYEN és ÁGYON!

Miért fontos?

Az szülők segítenek az ápolási feladatokban, ami a kórházi munkát is nagyban segíti. Egy normális helyzet kialakítása közös cél, egyben a beteg gyermek legfontosabb érdeke. Az egyébként is nehéz élethelyzetben a szülők komfortja legalább minimális szinten legyen biztosított, főleg, hogy az ágyak már most is rendelkezésre állnak az intézményekben. A 2018-as év végén az ombudsmani jelentés megállapította, hogy a kórházak nem kérhetnek pénzt a beteg gyereke mellett bent maradó szülőtől: http://bit.ly/ombudsmani-allasfoglalas

Budapest, Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet, Üllői út

Maps © Stamen; Data © OSM and contributors, ODbL

Kategória

Links

Frissítések

2019-03-05 16:41:18 +0100

5,000 aláírás gyűlt össze.

2019-03-03 18:19:50 +0100

Győzelem? "Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ most közleményt adott ki, amelyben arról tájékoztatott: felmérték, hogy a fenntartásukban működő kórházakban – a gyermekeik mellett bent tartózkodó – szülők elhelyezéséhez hány ágyra van szükség. A beszerzéshez szükséges forrást keretükből biztosítják." https://hvg.hu/itthon/20190301_Agyakat_vesz_a_beteg_gyerekeik_mellett_alvo_szuloknek_az_allam?fbclid=IwAR0drmgjYii9R0CROTsxxy4q11fwOtEYc4tLnNGc77ZA8lgYs8E_MDkK91s

Kampányunk következő állomásaként ezt az ígéretet fogjuk behajtani. Az aláírásokat addig is várjuk, hisz minél többen vagyunk, annál többen tudunk majd a következő szakaszban is nyomást gyakorolni! Március 4-én, hétfőn írunk levelet a Heim Pál főigazgatójának, és felajánljuk segítségünket a megoldás megtalálásában. Találjatok még egy olyan ismerőst, aki tuti aláírná és kérjétek meg csatlakozzon ő is a kampányhoz! KÖSZÖNJÜK!

2019-02-28 12:45:57 +0100

CSODA - még 24 óra sem telt el és máris 1500 körül jár a petíciónk!

2019-02-28 07:25:00 +0100

1,000 aláírás gyűlt össze.

2019-02-27 22:55:35 +0100

500 aláírás gyűlt össze.

2019-02-27 20:41:19 +0100

100 aláírás gyűlt össze.

2019-02-27 20:18:42 +0100

50 aláírás gyűlt össze.

2019-02-27 20:01:03 +0100

25 aláírás gyűlt össze.

2019-02-27 19:32:20 +0100

A Bethesdában megfelelnek az ágyak: https://rtl.hu/rtlklub/hirek/a-bethesdaban-megfelel-az-agy

2019-02-27 19:21:33 +0100

"Most kiderült, hogy miért: az intézmény szerint az ágyak nagyok, veszélyesek és nem elég higiénikusak. Nem tévedés, ezt ugyanaz a kórház írta, amelyben a szülők hányás- és pisifoltos matracon fekszenek, és amelyiknek egy másik telephelyén saját maguk vettek az adományágyakkal azonos típusból." https://hvg.hu/itthon/20190227_Alkalmatlannak_nevezi_a_Heim_Pal_Korhaz_az_adomanyagyakat_mikozben_egy_masik_telephelyen_maga_is_hasznalja_oket?fbclid=IwAR1KtwYqM7ani1PZmBXPqJcAwixYl9gMXWwFYqfsSCeME046yc_-IWsonTM

2019-02-27 16:28:29 +0100

10 aláírás gyűlt össze.

2019-02-27 13:58:42 +0100

A Heim Pál kórház szerint az adományágyak higiéniai és betegbiztonsági szempontból nem megfelelőek: https://rtl.hu/rtlklub/hirek/kitiltottak-az-adomany-agyakat-a-heim-pal-korhazbol?fbclid=IwAR2wRtZemwFFBo98ZAoA1zXSGVfGrlwUd-i6zamS4qCtZNy4P4PTDverBJ0