100 aláírás gyűlt össze.
Címzett: Lázár János építési és közlekedési miniszter
A Nagyatádi Gyógyfürdő felújításáért
A Nagyatádi Gyógyfürdő a város és a térség egyik legfontosabb turisztikai vonzereje. Az ide látogató vendégek adják a város turisztikai forgalmának meghatározó részét. A gyógyfürdő szolgáltatásainak igénybe vevőire Nagyatád szállásadói és vendéglátóhelyei egyaránt építenek.
A gyógyfürdő tervezett felújítása elengedhetetlen alapja a turizmus és a gazdaság fejlesztésének.
2022 tavaszán, az országgyűlési választásokat megelőzően, Szászfalvi László országgyűlési képviselő bejelentését követően a Magyar Turisztikai Ügynökség szerződést kötött a nagyatádi önkormányzattal és a gyógyfürdő felújításának első ütemére átutalt 1200 millió forintot. Ezt a forrást ősszel a Magyar Állam visszavonta. A fürdő felújításának kiviteli tervei elkészültek, de a felújítást már nem lehetett megkezdeni.
Alulírottak kérjük Lázár János építési és közlekedési minisztert, hogy a korábban folyósított felújítási forrást – figyelemmel az időközben megemelkedett beruházási költségekre - tervezze az általa irányított minisztérium költségvetésében és azt minél előbb biztosítsa Nagyatád Város Önkormányzatának számára.
Felkérjük Dr. Guller Zoltánt a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatósági elnökét, hogy szakmailag ismét támogassa az önkormányzat fejlesztési igényét.
Pártállástól függetlenül kérjük a térség országgyűlési képviselőit, közéleti szereplőit, hogy politikai eszközeikkel támogassák a Nagyatádiak kérését!

Miért fontos?
Ez a fejlesztési forrás egyszer már rendelkezésére állt az önkormányzatnak, de visszavonta a kormány.
Kérünk minden nagyatádit, akinek fontos a város turizmusának, gazdaságának fejlődése, hogy aláírásával támogassa a kezdeményezésünk! Kérünk minden kedves vendégünket, aki ismeri városunk adottságait, támogassanak bennünket céljaink megvalósításában!
Csak egy aláírás, de nekünk a jövőnk fontos építőeleme!