Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Magyar Országgyűlés

A Kriptovaluta nem bűntény!

Tiltva
Tisztelt Országgyűlés!
Ezúton szeretném kifejezni határozott tiltakozásomat a kriptoeszközök használatát és kereskedelmét kriminalizáló, valamint a szektor működését aránytalanul korlátozó jogszabály-módosítás ellen.
Meggyőződésem, hogy a jelenlegi szabályozás:
  • Sérti a jogbiztonság és arányosság elvét, hiszen a törvény szövege nem egyértelmű, végrehajtási részletszabályok nélkül jogbizonytalanságot teremt, és a kisbefektetőket, magánszemélyeket is bűncselekmény elkövetőjévé teheti.
  • Ellehetetleníti a magyar kriptoszektort, hátrányos helyzetbe hozza a hazai vállalkozásokat, innovatív fintech cégeket, és a digitális gazdaság fejlődését is visszaveti.
  • Aránytalan büntetéseket vezet be, amelyek nem állnak összhangban a társadalmi veszélyességgel, így akár több év szabadságvesztéssel is fenyegeti a jogkövető polgárokat.
  • Sérti a vállalkozás és az innováció szabadságát, valamint a magyar piac nemzetközi versenyképességét, hiszen az Európai Unió egységes szabályozási irányainál jóval szigorúbb, ellehetetleníti a szektor működését.
  • Félmillió magyar állampolgár érdekeit veszélyezteti, akik jogszerűen, adózott jövedelemből fektettek be kriptoeszközökbe, most pedig jogbizonytalanságba kerülnek.
Felszólítom az Országgyűlést, hogy vizsgálja felül a jogszabályt, igazítsa azt az európai uniós normákhoz, biztosítsa a jogbiztonságot, az arányosságot, és teremtsen innovációbarát, versenyképes környezetet a magyar digitális gazdaság számára!
Tisztelettel:

Miért fontos?

A kriptoszektor szabadsága nemcsak a befektetők és vállalkozók, hanem minden magyar állampolgár érdeke. A mostani törvény ellehetetleníti az innovációt, veszélyezteti a digitális gazdaság fejlődését, és jogbizonytalanságot teremt több százezer ember számára. Ha most hallgatunk, a jövőben még több területen korlátozhatják a szabadságunkat és a lehetőségeinket. Csatlakozz, hogy együtt kiálljunk a jogbiztonságért, a vállalkozás szabadságáért és egy modern, versenyképes Magyarországért!

Hogyan lesz kézbesítve

Elektronikus úton, és amennyiben lehetőségem lesz rá, személyesen is!

Kategória

Links

Frissítések

2025-07-10 21:03:06 +0200

Alig egy délután alatt megdupláztuk az aláírásokat. Jelenleg 668-nál járunk. Ahogy átlépi az ezret, küldöm az illetékeseknek. Addig is kitartást! Hajrá!

2025-07-10 14:52:25 +0200

500 aláírás gyűlt össze.

2025-07-09 17:51:43 +0200

Közelítünk a 300 aláíráshoz! Hajrá!

2025-07-08 20:39:31 +0200

Alig 7 óra alatt 💯 aláírás gyűlt össze! Köszönöm! Csak így tovább!

2025-07-08 19:26:55 +0200

100 aláírás gyűlt össze.

2025-07-08 16:06:51 +0200

50 aláírás gyűlt össze.

2025-07-08 14:20:15 +0200

25 aláírás gyűlt össze.

2025-07-08 12:43:51 +0200

10 aláírás gyűlt össze.