Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Minden kereskedelemben dolgozó személy

A kereskedelemben dolgozók oltása

Ne hagyjuk, hogy az eladók élete veszélynek legyen kitéve

Miért fontos?

Sajnos a vírus a 3. hullámot is elérte egy rövid időn belül. Már nem olyan, mint tavaly volt. Egyre több a fertőzött, a halálos esett.

Tudom, hogy nem mindenki támogatja az oltást, de azoknak az embereknek, akik hisznek benne, és a kereskedelembe dolgoznak, meg kell adni a lehetőséget. Mit tesz a kormány a kereskedelemben dolgozók érdekében? Sok mindent nem nagyon.

Már rég be kellett volna oltani azokat, akik élni szerettek volna az oltással. Hiszen ahogy az egészségügyben dolgozók, úgy ők is angyalok. Ha ők nem lennének, a boltok polcai üresek lennének, koszos lenne minden a bolt területén. Ők is veszélyeztetik saját életük és családjuk életét miattunk és a megélhetésük miatt. Mivel minden be van zárva, az emberek a bevásárlóközpontba járnak kikapcsolódni, ott találkoznak ismerősökkel, több órát képesek eltölteni ott.

Vajon gondol valaki az eladók egészségére? Nem nagyon látom ezt sajnos.
Nehéz az embereknek megérteni, hogy egy ember egy kosár, hiszen a kereskedelemben dolgozók csak így tudják számon tartani, hogy hányan tartózkodnak bent az épületben. Fel vannak háborodva, ha ki vannak küldve, megértem nem mindennapi ez a helyzet sem, de próbáljuk meg együtt elérni, hogy a kereskedelemben dolgozók soron kívül be legyenek oltva minél hamarabb! Fogjunk össze az ő egészségük és a családjuk egészsége érdekében! Hisz sok kicsi sokra megy!

Kategória

Frissítések

2021-04-18 08:15:38 +0200

25 aláírás gyűlt össze.

2021-04-12 19:36:27 +0200

10 aláírás gyűlt össze.