Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Györe Eszter, Acsád polgármestere

30-as zóna Acsád egész területén

Tisztelt Polgármester Asszony!
Tisztelt Àllamtitkár Ùr!
Tisztelt Magyar Közút Nonprofit Zrt.!


Folyamatosan visszatérő probléma Acsádon a gyorshajtás, kiemelt jelentőséggel a Szombathelyi úton Bük irányába. Habár a 40-es (részben 30-as) tábla a falu egész területén már jó ideje érvényben van, a vezetési szokások sajnos mit sem változtak. A lakóközösség szeretne megoldást találni az áthaladó járművek sebességének a csökkentésére illetve a 3,5t feletti járművek áthaladásának a betíltására. A sebesség korlátozása számos egyszerű és olcsó közlekedéstechnikai megoldással elerhető (pl. további sebességkorlátozással, lassító sikánnal, zebra kijelölésével, útpálya szűkítése bójákkal, stb. de akár végső esetben Trafibox-al is). 

A tehergépjárműveknek 3,5t felett ajánlott lenne a jobban kiépített, szélesebb és biztonságosabb Csepreg felé vezetö 8639-es útvonal, mivel az Acsád és Bük közötti szakasz teherbírása és kiépítettsége az ilyen méretű járműveknek nem felel meg. Részben ezért is kerül sor a mostani részleges felújításra Acsád és Bük között (egy új felső aszfaltréteg), ami szintén nem a 20t feletti forgalomra lett kitalálva, hiszen ilyen teherforgalom mellett, pár éven belűl ugyanazokkal a problémákkal és veszélyekkel (kátyukkal és útpálya sülyedéssel) fogják magukat szembetalálni az arra közlekedők, aminek későbbi (idő előtti) felújítása újra sokmillió adóforintba fog kerülni.

Ezenkívül biztonságtechnikai okokból szeretnénk elérni, hogy a Szombathelyi és a Petőfi Sándor u. találkozásánal a kanyarban egy védőkorlát kerüljön elhelyezésre, hiszen itt már többször is történtek súlyos és jelentös anyagi kárral járó balesetek. 


Tisztelettel kérjük önöket, hogy mérjék fel az érintett útszakasz problémáit és hallgassák meg az Acsádi lakosok meglátásait és tapasztalatait. A gyorshajtás jelentős veszélyt jelent a lakókra, különösképpen a gyermekekre, idősekre de azokra is akik a buszmegállóhoz igyekeznek, hiszen ekkor át kell kellniük az úttesten, amelyen sokszor igen nagy sebességgel érkeznek meg pl. Szombathely felől (a 7,5t feletti járművek is) és már csak a Petőfi Sándor utca elején fékeznek, ha ez egyáltalán sikerül. A tapasztalat azt mutatja, hogy ez sok esetben okozott már balesetet, veszélyhelyzetet. A felsorolt közlekedéstechnikai megoldások egyike de inkább ezek kombinációja hatékony ezköze lehetne a forgalom lassításának, így hozzájárulva a közlekedés biztonságának növeléséhez, a zaj- és környezetszennyezés csökkentéséhez Acsádon, illetve egy élhetőbb és csendesebb falusi élethez. Az elmúlt tíz év baleseti statisztikája jól mutatja, hogy amíg Acsádon hozzávetőlegesen minden évre jut egy baleset, addig más településre nem jut egysem de legalábbis nem éves szinten.


2014. évben: 1 esetben. Helyszín: Acsád, Arany János utca.
2015 évben: 1 esetben. Helyszín: Acsád, Béke utca.
2016 évben: 1 esetben. Helyszín: Acsád, Szombathelyi utca 1.
2017 évben: Nem történt intézkedés.
2018 évben: Nem történt intézkedés.
2019 évben: Nem történt intézkedés.
2020 évben: 1 esetben. Helyszín: Acsád, Béke utca.
2021 évben: Nem történt intézkedés.
2022 évben: 3 esetben. Helyszín: Acsád, Béke utca, valamint két esetben Acsád Szombathelyi utca.
2023 évben: Nem történt intézkedés.
2024. évben: 1 esetben. Helyszín: Acsád, Petőfi Sándor utca. 

Miért fontos?

Csatlakozzon ön is egy biztonságosabb, élhetőbb és csendesebb Acsádért! 

Ha ön is támogatja ezeket a célokat, akkor kérem írja alá ezt a petíciót. Senki sem szeretné a gyermekeit száguldozó autók és kamionok között otthonról elengedni, de már az is elfogadhatatlan, hogy kerékpárral Acsád belterületén félni keljen közlekedni, vagy éppen a kerítéseket kelljen javítani mert valaki nem tartotta be az előírt sebességet.
Kérem támogasson minket, és írja alá ezt a petíciót, hogy közösen tegyünk Acsád utcáinak biztonságáért!

Acsád, 9746 Magyarország

Maps © Stamen; Data © OSM and contributors, ODbL

Kategória

Frissítések

2023-01-10 18:24:56 +0100

10 aláírás gyűlt össze.