Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Erdő Péter bíboros

Védjük meg Hodász Andrást és a szólásszabadságot!

Ez a kampány véget ért.

Ne hallgatassa el Hodász András atyát, csak azért mert a keresztény lelkiismeretét követve kiáll olyan ügyek mellett, amelyek nem tetszenek a kormánynak!

Miért fontos?

Ha valóban fontosak a keresztény értékek a katolikus egyháznak, akkor nem lehet célja, hogy elhallgattasson olyan papokat, akik az emberek számára is hitelesen képviselik azokat.
Márpedig Hodász András a Papifrankó szerzője hosszú ideje a valódi keresztény értékrendet képviselve juttatja el nézeteit a széles követőtáborához.
Ez miatt korábban is támadásokat kapott az egyháza részéről, de most olyasmit "követett el", ami miatt végleg elhallgattatták. Lelkiismeretét és meggyőződését követve részt vett az utóbbi idők legnagyobb, sajtószabadságért rendezett tüntetésén. Ez miatt előbb nyílt levélben megtámadta, sőt burkoltan megfenyegette Kiss Antal teológusnak álcázott Fidesz politikus. Majd behívatta Erdő Péter bíboros, aminek folyományaként Hodász atya elhallgatásra kényszerült. Nem nehéz kitalálni, hogy milyen választás elé állították.
Vagyis, 30 évvel a rendszerváltás után ismét eljutottunk oda, hogy politikai nyomásra elnémítanak egy lelkiismeretét és egyháza tanításait követő papot. És mindezt egy állítólagos keresztény-demokrata kormányzat alatt.
Magyarország

Maps © Stamen; Data © OSM and contributors, ODbL

Kategória

Frissítések

2020-09-07 13:44:32 +0200

10 aláírás gyűlt össze.