10 aláírás gyűlt össze.
Címzett: Dr. Lannert Judit oktatás- és gyermekügyi miniszter, Dr. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter, a leendő felsőoktatási államtitkár
NYÍLT LEVÉL A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK DOKTORI ÖSZTÖNDÍJAINAK EMELÉSÉÉRT
NYÍLT LEVÉL A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK DOKTORI ÖSZTÖNDÍJAINAK EMELÉSÉÉRT
Mi, doktoranduszok és felsőoktatásban dolgozók, és a felsőoktatás ügyével szolidáris támogatóink, bizakodva fogadjuk a felsőoktatás helyzetének javítása irányába mutatott elköteleződést. Támogatjuk az ún. “közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványi” (KEKVA) rendszerben működő egyetemek, illetve a Budapesti Corvinus Egyetem és a Budapesti Műszaki Egyetem működési módjának érintettek és szakértők bevonásával történő felülvizsgálatát. Reméljük, hogy ezek az intézmények így demokratikus értékeknek megfelelően, átlátható módon fognak működni és az ehhez szükséges források is elérhetőek lesznek.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a doktoranduszok alap ösztöndíjának összege 2016 óta változatlan. A képzés első két évében ez az összeg havi 140 680 Ft, a második két évben 180 680 Ft.* Az alacsony ösztöndíj erősen megnehezíti a doktori képzés elvégzésének körülményeit, amelynek részfeladatai az oktatás, a kutatás, a témavezetés és a konzultációs feladatok. A doktoranduszok alapvető egzisztenciális biztonsága nem garantált, ami veszélyezteti a minőségi munkavégzést.
A doktoranduszok által végzett munkát támogató kiegészítő ösztöndíjak mennyisége is alacsony, az ezekhez kapcsolódó elvárások szintje viszont egyre magasabb. Több egyetemen is általános a gyakorlat, hogy a doktoranduszoknak munkát kell vállalniuk a képzés mellett az alapvető megélhetésük biztosítása érdekében. Erről tanúskodnak az ELTE, a BME, a Pécsi Tudományegyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem belső (egyelőre nem publikált), doktoranduszok körében készült felmérései.
Javasoljuk, hogy a felsőoktatási intézményekben államilag finanszírozott doktori képzésben részt vevő hallgatók alanyi jogon járó ösztöndíját rögzítsék a mindenkori bruttó garantált bérminimum (373 200 Ft/hó) szintjén. Ezt az összeget jelenleg az egyetemek finanszírozási kerete nem teszi lehetővé, ezért szükségesnek tartjuk további források biztosítását.
A törvényben meghatározott doktori ösztöndíj összegének emelése csökkentené az egyetemek, karok és szakterületek között jelenleg fennálló jelentős eltéréseket. Egy egységesen megemelt, jogszabályban rögzített ösztöndíj- minimum minden doktori képzésben részt vevő hallgató számára garanciát jelentene arra, hogy intézménye fenntartójától és az egyetemi struktúrák átalakulásától függetlenül biztosított legyen a megélhetéshez szükséges minimális támogatás.
Ezzel párhuzamosan minden munkavállaló (oktatók, kutatók, és minden, más munkakörben dolgozó kolléga) fizetésének felülvizsgálatát is szükségesnek tartjuk, hiszen ez jelentősen hozzájárulna az egyetemi dolgozói utánpótlás fenntartásához és a munkaerő megtartásához.
Egy egységesen megemelt, jogszabályban rögzített ösztöndíj-minimum minden doktori képzésben részt vevő hallgató számára garanciát jelentene arra, hogy intézménye fenntartójától és az egyetemi struktúrák átalakulásától függetlenül biztosított legyen a megélhetéséhez szükséges minimális támogatás.
Ezt a nyílt levelet különböző egyetemekhez kapcsolódó doktoranduszok állították össze. A kezdeményezést egy újonnan létrehozott, egyetemeken átívelő információs doktorandusz háló szervezi, amihez alábbi linken lehet csatlakozni.
* 2018-ban egészült ki 680 Ft jegyzettámogatással.
Miért fontos?
Írd alá a petíciót – támogasd a doktoranduszok kezdeményezését az élhető ösztöndíjakért!
A magyar képzésben részt vevő doktoranduszok alap ösztöndíjának összege 2016 óta változatlan. A képzés első két évében ez az összeg havi 140 680 Ft, a második két évben 180 680 Ft.
Ezért javasoljuk, hogy a felsőoktatási intézményekben államilag finanszírozott doktori képzésben részt vevő hallgatók alanyi jogon járó ösztöndíját rögzítsék a mindenkori bruttó garantált bérminimum (373 200 Ft/hó) szintjén. Ezt az összeget jelenleg az egyetemek finanszírozási kerete nem teszi lehetővé, ezért szükségesnek tartjuk további források biztosítását.
Ezt a nyílt levelet különböző egyetemekhez kapcsolódó doktoranduszok állították össze. A kezdeményezést egy újonnan létrehozott, egyetemeken átívelő információs doktorandusz háló szervezi, amihez alábbi linken lehet csatlakozni.