Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Szentendre Város Önkormányzata

Nem adjuk a Postás strandot

1.) Törekedjen a város arra, hogy a Postás strand teljes területe (így a 25/2 hrsz. zárványtelek is) kizárólag közösségi tervezésben meghatározott célokra legyen hasznosítva, akár a telkek tulajdonjogának megszerzésével is!

2.) A Postás strand teljes területére vonatkozóan (így a 25/2 hrsz. zárványtelekre is) tartsák fenn a jelenlegi építési szabályozást a SZÉSZ következő esedékes felülvizsgálatáig!

3.) 2019-ben fejeződjön be a Postás strand közösségi tervezés első ütemének kivitelezése és 2019 március 31-ig legyen kidolgozva a második ütem! A tervek megvalósításához a 2019-es költségvetésből elkülönített keretet biztosítsanak!

Miért fontos?

Kiállunk amellett, hogy a Postás strand egésze olyan védelem alatt álljon, amely semmilyen beépítést nem tesz lehetővé annak érdekében, hogy a terület megőrizze megmaradt természetességét, közösségi funkcióit és unokáinknak, dédunokáinknak is ugyanazt jelenthesse, mint egykor nekünk. Úgy gondoljuk, hogy értékeit és ezzel együtt turisztikai vonzerejét is csak így képes megőrizni, s ez hasznosabb a város számára bármilyen beruházásnál vagy ingatlanfejlesztésnél!

Az önkormányzat a lakosság érdekeit képviselje! A véleményünknek legyen súlya!
Van beleszólásunk!

Szentendre

Maps © Stamen; Data © OSM and contributors, ODbL

Kategória

Frissítések

2018-11-22 19:49:24 +0100

500 aláírás gyűlt össze.

2018-10-29 19:49:32 +0100

100 aláírás gyűlt össze.

2018-10-29 12:26:32 +0100

50 aláírás gyűlt össze.

2018-10-29 09:45:54 +0100

25 aláírás gyűlt össze.

2018-10-28 23:16:22 +0100

10 aláírás gyűlt össze.