500 aláírás gyűlt össze.
Címzett: Horváth Csaba polgármester, és Zugló Önkormányzat képviselő-testülete, Zugló Önkormányzata
Ne a legszegényebbeken spóroljon Zugló Önkormányzata!
A Demokratikus Koalíció, az MSZP és a Momentum frakciója, valamint Vida Attila LMP-s képviselő előterjesztése nyomán a zuglói képviselő-testület a következő - csütörtöki - ülésén arról készül dönteni, hogy megszünteti a 2015-ben a zuglói szociális modell keretei között bevezetett minimumjövedelem-juttatást.
Azt a minimumjövedelmet, ami a leginkább rászoruló zuglóiak szegénységét enyhíti. Egy olyan ellátást, aminek a hiányát az ellenzéki pártok és az Európai Unió is rendszeresen számon kérik a kormányon. Egy olyan ellátást, amelynek egy sokkal-sokkal bőkezűbb formája szerepelt az ellenzéki pártok tavalyi közös választási programjában, és korábban a Demokratikus Koalíció, az LMP, az MSZP és a Momentum választási programjában is szerepelt.
Az előterjesztők az igénybevevők számának a csökkenésére és az önkormányzati források szűkösségére hivatkoznak, arról azonban nem beszélnek, hogy az igénybevétel jórészt azért csökkent, mert hét éve nem emelték a jogosultsági küszöböt, és egy 2020-ban bevezetett szigorítás miatt sok rászoruló zuglóit megfosztottak a támogatáshoz való hozzáférés lehetőségétől. A támogatás összegét ugyancsak hét éve nem emelte az önkormányzat.
Arra kérjük választott képviselőinket és testület vezetőjét, Horváth Csaba polgármestert, hogy a megélhetési válság kellős közepén ne vegyék el a legrászorulóbb zuglói polgároktól még ezt a minimális támogatást is!
Ne hagyja őket az önkormányzat is az út szélén, ahogy teszi ezt a kormány a szociális védelmi rendszer teljes leépítésével!
Az önkormányzat ne leépítse a minimumjövedelem-rendszert, hanem fejlessze!
Emelje meg a támogatás összegét, nyújtson valódi segítséget a legszegényebb zuglóiaknak!

Miért fontos?
A jelenlegi megélhetési válságban megengedhetetlen, hogy az önkormányzat megszüntessen egy támogatást, ami a legszegényebb zuglóianak nyújt segítséget. Megengedhetetlen, hogy az önkormányzat a leginkább rászoruló lakosain próbáljon spórolni.
Aláírásoddal támogasd a zuglói polgárok kezdeményezését, álljunk ki rászoruló embertársaink mellett!