Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Dióssi Csaba Dunakeszi polgármestere, Dunakeszi Város Önkormányzata

Mentsük meg az Alagi Lóversenypálya és Tréningközpont területét!

Tisztelt Polgármester Úr!
Tisztelt Képviselők!

Dunakeszin az Alagi Lóversenypálya és Tréningközpont egy élő múzeum, egy oktatási központ, egy családias közösség és a remény szimbóluma mindazok számára, akik szívükbe zárták a lóversenyt és a lovak nemes világát. Ahogy a lovak porfelhőt kavarva vágtatnak a pályán, úgy fonódik össze a múlt dicsősége a jelen küzdelmeivel és a jövő ígéretével. Alag egy olyan hely, ahol a hagyomány és az innováció kéz a kézben jár, ahol a szakértelem és a szenvedély teremti meg a bajnokokat. A magyar lósport nem is kívánhatna magának jobb bölcsőt, mint ezt a legendás helyet.

Most mégis olyasmi történt, ami veszélyezteti ennek a történelmi helynek a fennmaradását, hiszen 2026. május 18-án megnyitották a dunakeszi Alagi Versenyló Tréningközpont területén áthaladó, évtizedek óta lezárt Kápolna utcai útszakaszt a Nándori utca és Repülőtéri út között.

Fontos előzmény, hogy Dunakeszi Város Önkormányzata pert nyert a Lóverseny Vállalattal szemben egy az 50-es évekből származó földhivatali bejegyzés hiánya miatt, és 400 millió forintos bírságot szabott ki a terület használatért. Ez hatalmas teher az eleve nehéz anyagi helyzetben lévő Lóverseny Vállalat, az Alagi Versenyló Tréningközpont és az egész lósport számára.

Mindez annak az ikonikus helyszínnek a további pusztulásához vezethet, amely - a Dunakeszi Repülőtéren élő jelentős ürgepopulációnak köszönhetően -  egyszerre nyújt lehetőséget a természet megőrzésére és a helyi ökoszisztéma fenntartására, a lovassport és sportrepülés folytatására, és a természeti értékekkel harmóniában élő aktív vagy passzív pihenésre.

Követeljük a szolgalmi út azonnali lezárását a balesetveszély elhárítása és az állatállomány nyugalma érdekében, és a 400 millió forintos bírság elengedését, megmentve ezzel a nemzeti lóversenyzést az anyagi, Dunakeszi városát pedig a teljes morális csődtől!



Miért fontos?

A tréningközpont egy zárt, koncentrált és veszélyes munkavégzésre tervezett sportlétesítmény. A megnyitott úton megjelenő gyalogos- és gépjárműforgalom kiszámíthatatlan helyzeteket teremt. A megriadó 500-600 kilós versenylovak és a gépjárművek találkozása beláthatatlan, akár halálos kimenetelű balesetekhez is vezethet, mind a lovasok, mind a civilek esetében.

A hatalmas bírság egy eleve nehéz anyagi helyzetben lévő történelmi sportágat és nemzetgazdasági ágazatot döntene véglegesen romba, amely a magyar kulturális identitás szerves része. Megfizetése a tréningközpont azonnali csődjét és bezárását, a lovas szakma és a területen élő szakemberek megélhetésének és lakhatásának ellehetetlenülését, végső soron pedig a védett természeti terület spekulatív beépítését vonná maga után.

Kevés olyan – az Alagi Lóverseny és Tréningközpontnak köszönhetően ráadásul ikonikus – város van az országban, ahol ezek az adottságok egy helyen megtalálhatók. Ezzel a lehetőséggel élnie kellene az önkormányzatnak, nem tönkretenni.

Ha neked is fontosak Dunakeszi történeti és természeti értékei, csatlakozz a kezdeményezésünkhöz, írd alá és oszd meg a petíciónkat!



Dunakeszi, 2120 Magyarország

Maps © Stamen; Data © OSM and contributors, ODbL

Frissítések

2026-05-21 17:12:28 +0200

1,000 aláírás gyűlt össze.

2026-05-21 13:32:05 +0200

500 aláírás gyűlt össze.

2026-05-21 11:52:17 +0200

100 aláírás gyűlt össze.

2026-05-21 11:33:15 +0200

50 aláírás gyűlt össze.

2026-05-21 11:19:51 +0200

25 aláírás gyűlt össze.

2026-05-21 11:04:21 +0200

10 aláírás gyűlt össze.