Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Horváth Tamás, Rákosmente polgármestere

Madárdombi deszkapark

Tisztelt Polgármester Úr,

a PI/2431-5/2019. iktatószámú közmeghallgatási jegyzőkönyvből tudomásunkra jutott, hogy a 17.kerület Aranylúd utca, 513. utca és vasút által határolt területen gördeszka park építését tervezik.
Sajnálattal tapasztaltuk, hogy a helyszín kiválasztásakor az érintett ingatlan tulajdonosokat (Akadémiaújtelep, Madárdomb) nem kérdezték meg, holott a park létesítse és a funkciójával járó zaj nagyban befolyásolja majd a környéken lakók életminőségét, a vasút, valamint a reptér forgalma már így is megterhelő. Az Aranylúd utca, 513. utca illetve a vasút által határolt terület a jegyzőkönyvben rögzített „Olyan helyet kerestünk, ami a lakosságtól távol van” állítással szemben valójában egy olyan terület, mely karnyújtásnyira van az ott élőktől, olyannyira, hogy a két érintett körzetből oda járnak ki többek között a kutyások, a futók, a kerékpárosok, a tornázók, a kisgyermekes családok, a zöld terület maximális óvása mellett. Az alapkoncepció kiváló, a kerületnek valóban szüksége van egy színvonalas pályára, azonban annak helyszíne sokkal praktikusabb lenne például a Rákoscsaba út, Szent Imre herceg út, vasút által határolt területen, melyen a 2016-os „workout” és kresz park építését tervezték, vagy egyéb-, hasonlóan jó infrastruktúrával rendelkező és a lakóházaktól szintén távolabb eső területen. Kérjük szíveskedjenek a tervezett beruházás helyszínét módosítani.

Miért fontos?

Úgy gondoljuk, hogy a lakóközösséget érintő beruházások esetében célszerű a mindenkori vezetésnek egyeztetnie az érintettekkel.
Nem a fejlesztés ellen vagyunk. Kerületünk sportolóit megilleti egy színvonalas gördeszka pálya. Azonban ez nem történhet az itt élő polgárok kárára. Óvva nyugodt lakókörnyezetét, mindenkinek joga van igényt formálni arra, hogy megkérdezzék az őt érintő döntésekkel kapcsolatban már előre, ne pedig csak utólag értesüljön a döntésről. Azt szeretnénk, ha nem alakulna ki érdekellentét köztünk lakók és a sportolók között.
Nekünk az az érdekünk, hogy nyugodt helyen éljünk, a gördeszkásoknak pedig az az érdeke, hogy egy jól megközelíthető helyen sportolhassanak. A jelenleg kijelölt helyszín egyik félnek sem kedvez.
Budapest, Budapest XVII. kerülete, 1173 Magyarország

Maps © Stamen; Data © OSM and contributors, ODbL

Kategória

Frissítések

2020-06-12 20:57:32 +0200

100 aláírás gyűlt össze.

2020-06-12 15:12:50 +0200

50 aláírás gyűlt össze.

2020-06-12 12:54:17 +0200

25 aláírás gyűlt össze.

2020-06-12 11:42:05 +0200

10 aláírás gyűlt össze.