Címzett: Dr. Tóth József a XIII. kerületi Ökormányzat polgámestere
Legyen Újlipóváros főutcája, a Pozsonyi út sétáló utca
Újlipótváros főutcája a Pozsonyi út legyen út sétáló utca. Ezért a kerület önkormányzatának ezügyben ügydöntő helyi népszavazást kell kiírnia.
Budapest Főváros összes belső pesti belső és budai kerületében már van legalább egy sétáló utca, kivéve a leggazdagabb és legjobb adottságokkal rendelkező XIII. kerületet. Pedig az 1930-as években a kor Bauhaus építészei Újlipótváros bérházait tervezve, építették meg a Pozsonyi utat, Újlipótváros főutcáját és akkor így is szabályozták ki. Szabályozták széleségben, középen a 15-ös villamos vonallal, két oldalán egy- egy autóforgalomra tervezett aszfalt úttal, valamint a járdák és az úttest között két oldali fasor ültetésével, amely mára már közel 100 éves értékes faállományt alkotva. 1975-ben ugyan megszüntették a villamosviszonylatot. Helyette viszont a kerületrész 2 környezetbarát troli járatot. A 2000-es évek elején megszüntették a közvetlen ráhajtási lehetőséget a Margit hídra, amely következtében teljesen megszűnt a Pozsonyi úton az un. átmenő autóforgalom és csak az autók parkolására maradó parkolóhelyekkel, ami mára már visszamaradó jellegű mindösszesen csak 347 parkolóhely. Közben a 90-es években a Pozsonyi út két oldalára telepített fasor jelentős zöldfelületet ad a környéken lakóknak és a sétálóknak úgy, hogy időközben megjelent e meglévő fasor további jelentős bővítésének az igénye is a 2025-ben megvalósított a fasor rehabilitációjával egyidőben, amelyet a kerület a Főváros támogatásával bonyolított le. Eközben azonban a rehabilitált fák között már korábban 10 éve kialakítottak egy un zöldkazettákat zöldfelületként kialakítva végig a kétoldali fasor fái között. Azonban a rehabilitáció közben kimaradt e zöldkazettás zöldfelület rehabilitációja! Ezért mára ez a zöldfelület, az elmaradt rehabilitáció és e jelentős zöldterület mindennapi gondozásának hiányában mára már szinte teljesen elpusztult jelentős város és utcaképi elhanyagoltságot és súlyos problémát okoz! A Pozsonyi úti bérházak földszintjét üzletek számára tervezték és alakították ki. Ennek eredményeként mára már pontosan 186 egymás mellett megépült és szinte állandó jellegű prosperáló nívós üzletsor alakult ki vendéglátóhelyekkel együtt, egy nyüzsgő polgári életet kialakítva. Mindez együtt ma már összefoglalóan azt jelenti, hogy a Pozsonyi úton már minden adottság és lehetőség megvan és rendelkezésre áll a Pozsonyi úti sétáló utca megvalósítására a parkolóhelyek megszüntetéséhez. Azonban a kerületi önkormányzat vezetése a parkolási lehetőség megszüntetése miatt egyszerűen nem akar konfliktust a Pozsonyi úton jelenleg parkoló autók tulajdonosaival?! Jogos a kérdés hogy miért is?! Miközben egyre jobban nő a feszültség Újlipótváros lakosságának csendes jó Dunai levegőjű autómentes sétáló utca iránti igénye és az autósok mindenáron való parkolási igényének megtartása között.
A helyzetet súlyosbítja a rakparti „bulihajózás” durvulása a Pozsonyi út közvetlen szomszédságában. A kerületi önkormányzat évek óta nem tesz semmit az itteni áldatlan rossz és gyorsan romló környezeti állapot javítására, egy-két zöldkazetta, muskátlioszlopok telepítésén kívül. Mára halaszhatatlanná vált Újlipótváros egészének egészséges fejlesztése. A vitát úgy kell demokratikusan megoldani, hogy a kerület önkormányzatának ebben az ügyben ki kell írnia a helyi ügydöntő népszavazást. Döntsön Újlipótváros lakossága és ne a Pozsonyi úton parkolók kicsi, de agresszív lobbija és a békebíró önkormányzat együtt!

Miért fontos?
Azért, hogy Újlipótváros főutcáján most meglévő 347 parkolóhely megszüntetésével legyen elég hely a meglévő kétoldali fasor mellé egy újabb 2 oldai fasor ültetésére és a járólkelő sétáló Újlipótvárosíaknak és az arra járóknak legyen elég sétáláshoz elegendő járófelülete, plusz duplájára nőhet a fasor zöldfelülete és a sétáló utcában meglévő egymás melletti 148 üzlet és vendéglátóhely látogatható lehessen. Különösen szükséges, hogy a sétáló utcát a mozgáskorlátozottak és többgyerekes családok is kényelmesen sétálva elérhessék.