Ugrás a fő tartalomra

Címzett: A Magyar Kormány

Követeljük vissza a MET egyházi státuszát!

Követeljük vissza a MET egyházi státuszát!

Követeljük, hogy a Magyar Kormány a Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróság, a Velencei Bizottság és a Magyar Alkotmánybíróság jogerős döntésének tegyen eleget! Állítsa vissza a Magyarországi Evangéliumi Tesvérközösség egyházi státuszát!

Miért fontos?

2017 óta semmilyen kártérítést nem fizet a magyar állam, sőt újabb több száz milliós elvonásokat eszközölt, és egyoldalúan, határozott akaratunk ellenére vallási tevékenységet végző egyesületté silányított minket.

2010-ig egyházunknak nem voltak tartozásai, és nem volt számottevő nyeresége sem. Gondjaink kizárólag abból adódnak, hogy a magyar állam minden pártatlan szemlélő által látható módon, politikai megfontolásból vette el egyházi státuszunkat, a diszkrimináció eszközével élve, a maga módján a jogfosztással üldözte és üldözi ma is közösségünket. Amennyiben nem történik változás, s a magyar állam nem ül tárgyalóasztalhoz, és nem követi a magyar Alkotmánybíróság, a Velencei Bizottság és a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság iránymutatását, akkor elveszítjük a jó lelkiismerettel vállalt és eddig tisztességesen végzett, egyébként pedig hitvalló feladatainkat, ahogyan ennek veszélyeire a Velencei Bizottság rá is mutatott.

Hangsúlyozzuk, hogy a tőlünk elvett pénzből nem egyházunk hitéleti tevékenységét finanszírozzuk, hanem a legszegényebbeknek adunk reményt gyógyulásra a mindennapok méltó megéléséhez vagy jövőjük építéséhez. Amennyiben a NAV nem látja be úgy, mint a Nemzeti Közművek az ősz folyamán, hogy a gáz elzárással várnia kell és szükséges a tárgyalás útjára lépnünk, és nem ad haladékot, akkor márciusban nem tudunk bért fizetni. Mintegy ezer munkavállaló és nagyjából ennyi család veszítheti el a munkalehetőségét, megélhetését, az ellátottainkról, intézményeinkről nem is beszélve. Erre nem válasz az, hogy az állam átveszi feladatainkat. A szelektív államosítás ugyanolyan bűn, mint az általános. Ezzel a tájékoztatással szeretnénk hazai és nemzetközi támogatóinkat értesíteni, s bátorítani, hogy mindenki, ami tőle telik, azt tegye meg.

Az aHang közleménye: több, mint 5 millió forintot gyűjtöttünk Iványi Gábor egyházának megsegítésére! https://ahang.hu/kampanyok/tobb-millio-forint-gyult-ossze-a-magyarorszagi-evangeliumi-testverkozossegnek/2021/03/16/

Kategória


Aláírás okai

  • Azért írtam alá, mert egy szégyen, amit Iványi Gábor úrral és egyházával művelnek csak azért, mert megromlott a viszonya a vezérrel!!!!???? EGYENLŐ BÁNÁSMÓD!!!!! Amit annyiszor hirdetnek, hol van?!?!
  • Mert a jogtiprás ellen vagyok.
  • Személyesen van ismernem az Iványi családot. Egyszerűen hiteles, amit Iványi úr évtizedek óta tesz. Ugyanez nem mondható el az őt ellehetetlenítő oldalról. Ilyen formán végtelenül igazságtalan az Egyházzal és az általa segített emberekkel szemben. Ezt szerintem nem kell tűrnünk

Frissítések

2021-03-02 09:20:15 +0100

10,000 aláírás gyűlt össze.

2021-03-01 13:54:20 +0100

5,000 aláírás gyűlt össze.

2021-02-26 21:08:05 +0100

1,000 aláírás gyűlt össze.

2021-02-26 14:44:58 +0100

500 aláírás gyűlt össze.

2021-02-26 11:08:43 +0100

100 aláírás gyűlt össze.

2021-02-26 10:36:59 +0100

50 aláírás gyűlt össze.

2021-02-26 10:01:33 +0100

25 aláírás gyűlt össze.

2021-02-26 09:35:34 +0100

10 aláírás gyűlt össze.