10 aláírás gyűlt össze.
Címzett: Minden magyar ember, akinél betelt a pohár a Fidesz gyűlöletkeltő, emberiségellenes magatartásával kapcsolatban.
Követeljük a Fidesz-KDNP lemondását!
Tisztelt honfitársaim! Ne hagyjuk tovább folytatódni ezt a mérhetetlen pusztítás, amit ez a rabló kormány művel. Egymás ellen uszította a népet, a valóságot elferdítve manipulálja a választópolgárokat. Működésük alapvető emberi jogokat sért meg. Kérlek benneteket, ha maradt még bennünk méltóság, ne hagyjuk tovább mérgezni magunkat a Fidesz által.
Miért fontos?
A Fidesz demokratikusan megválasztott pártnak vallja magát. Mindeközben az alkotmányt kényük kedvük szerint módosították, a nép megkérdezése nélkül. Így manipulálva, ravasz módon vezetik félre szavazóikat, és teszik lehetetlenné az ellenzék működését. Egyértelműen Orosz mintára szeretnék átalakítani a Magyar demokráciát, és Orbán Viktort az ország örökös helytartójává tenni. Számukra nem számít más csak a saját hatalmuk és vagyonuk gyarapítása. Az utóbbi időben bűneik túlmennek minden határon. Kijelenthetjük hogy a Fidesz elárulta saját népét.
Bűneik sora felfoghatatlan, a legfontosabbakat kifejtem:
- Populista politika: A Fidesz számára semmi se szent, hogy propagandagépezetével, egymásnak ugrassza a békés magyar embereket. Mélyíti köztük az árkokat, és kiemeli különbözőségeiket. Ahelyett, hogy közös célt és boldog jövőt biztosítana minden becsületes magyar embernek.
- Független média lerombolása: Ma már a legaljasabb elferdített propagandával mérgezik a közmédiában az átlag magyar polgár elmélyét. Teszik ezt az összes szavazópolgár adójából. Ezzel elveszik a szabad információhoz jutás lehetőségét.
- A bíróságok elvesztették függetlenségüket: A Polt Péter által vezetett ügyészség, egyértelműen a Fidesz befolyása alatt áll.
- Közvagyon elrablása: A Fidesz több ezermilliárdnyi közvagyon alapítványokba szervezését szavazta meg. Ezzel teljesen kifosztotta az országot. Esetleges kormányváltás esetén is a saját alapítványaiknál marad ez az összeg.
- Iskolák, színházak autonómiájának felszámolása: Saját befolyásuk alá vonják a független intézményeket. Jó példája ennek az SZFE ügy.
- Keleti diktatúrákkal szövetkezik: Európát elutasítva Oroszország, Fehéroroszország, Törökország és a Kína felé fordult. Ezek az országok sosem fognak Magyarországgal szolidárisak lenni. Számukra az emberi jogok semmit sem jelentenek. Orbán Viktornak viszont szimpatikusak, mert autokrata berendezkedésük próbálja lemásolni.
- Gyűlöletkeltés és elvtelenség: A Fidesz gyűlöletkeltésre használja keresztény konzervatív identitását. Ez persze csak a látszat, mivel számukra nem létezik semmilyen erkölcs. A keresztény örményekkel szemben a muszlim azeriek pártjára álltak egy fegyveres konfliktusban. Egyre szorosabbra fűzik viszonyukat a keresztényeket üldöző, és megkínzó kommunista Kínával.
- Botrányok: A párt tagjai erkölcstelen életvitelt folytatnak, miközben becsületesen dolgozó embereket tesznek tönkre csupán ideológiai alapon. A Borkai Zsolt féle kokainos parti, a gyomorforgató Kaleta Gábor féle pedofil botrány. És a LMBTQ ellen uszító és törvénykező, alibi feleséggel és gyerekkel álcázott, brüsszeli meleg partiról ereszen menekülő Szájer József. És ez csak néhány példa.
- Választási törvények módosítgatása: A Fidesz kénye kedve szerint változtatgatja az alkotmányt és a választási törvényeket, ezzel ellehetetlenítve az ellenzéket, és veszélyeztetve a demokráciát.
- Gyűlöletpolitika: A Fidesz gyűlöletre és félelemre építi hatalmát. Felhergeli a békés állampolgárokat és különféle vélt ellenségeket kreál nekik vagy a valóságot elferdíti. ilyen például a migráció, ami fontos probléma, de nem a megfelelően lett kommunikálva. Számos vélt ellenséget keres magának, mint Soros György vagy Brüsszel. Saját országunk, kirekesztett kisebbségei ellen uszít, mint amilyenek az LMBTQ emberek.
- COVID 19 rossz kezelése: A világjárványban a magyarok arányaiban vezették a halálozási számokat. Ez a járvány rossz kezelésének köszönhető. A kormány elbagatelizálta a problémát, és a veszély helyzetet is csak arra használta hogy saját hatalmát erősítse. Emberéletek nem számítottak nekik. Nem adtak tájékoztatást arról sem, hogy az általuk propagált keleti vakcinák nem lesznek elfogadottak a nyugati országokban, mivel az Európai Gyógyszerügynökség nem hagyta jóvá használatukat.
- Oltási igazolvány: Nem hagyhatjuk, hogy emberi jogaiktól megfosszák azokat akik szabad akaratukból nem oltatták be magukat a viszonylag gyorsan kifejlesztett, keveset tesztet vakcinákkal. Az oltás életeket ment, de ebben az esetben nem kötelezhető rá senki, és nem diszkriminálható ha nem bízik a hatóanyagban.
- Mészáros Lőrinc: A kormány maffia módjára működik. Rengeteg céget vásárol, és csalással uniós pénzekhez jut. Ezeket a cégek hasonlóak az állami cégekhez, de Mészáros Lőrinc neve alatt futnak, így esetleges kormányváltás esetén is a Fidesz kezében maradnak. Valójában csupán a NER-t gazdagítják a magyar emberek rovására.
- Fudan egyetem: A kommunista kínai egyetem megépítése egyáltalán nem érdeke a magyar népnek. A kormány hitelből építteti meg az egyetemet, kínai munkásokkal kínai diákok számára.
- Orosz mintájú propagandatörvény: A fidesz kétségebesetten keresi az új közellenséget. Ezt meg is találta Magyarország egy kirekesztett kisebbségében az LMBTQ emberekben. Hamis információkat terjeszt róluk, és próbálja őket összemosni a pedofilokkal. Egy orosz mintára készült törvényben, mely eredetileg nagyon helyesen a pedofilok ellen jött létre, utólag belecsempésztek olyan szövegeket mely betiltaná a homoszexualitás ábrázolásának minden formáját a 18 alattiak számára. Ezzel egy elve kirekesztett csoportot beteg bűnözőkkel egy lapon emleget, és teljesen megvonja tőlük az emberi méltósághoz és szabad vélemény nyilvánításhoz való jogot.
A listát még sorolhatnám. Ki és mi lesz a következő? A nemzetünk védelme érdekében, kérek mindenkit. Mondjunk nemet a kormánynak. Valószínűnek tartom, hogy a 2022-ben esedékes választásokkor már késő lesz.