Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Magyarország Kormánya

Kiállunk az önkormányzatok mellett!

"Mindannyian tudjuk: a koronavírus-járványt és a nyomában fellépő társadalmi-gazdasági válságot csak nemzeti összefogással tudjuk legyőzni. Az önkormányzatok eddig fontos részesei voltak ennek az összefogásnak. Erejüket megfeszítve látták el a védekezésben rájuk hárult feladatokat – érdemi központi segítség nélkül.

Úgy tűnik azonban, hogy a kormány szerint a védekezésben nincs szükség az önkormányzatokra. Sőt, egyáltalán nincs szükség rájuk. Otthagyja őket a frontvonalon küzdeni, és nemhogy utánpótlást nem ad, azt az eszközt is elveszi, amivel eddig felvették a harcot. Növekvő feladataik ellenére támogatás helyett elvonásokat kapnak. A kormány a demokratikus kontrollt is kiiktató rendkívüli felhatalmazását az önkormányzatok kivéreztetésére használja. Pedig a közelgő gazdasági és szociális válság minden bizonnyal nagyobb arányban fogja megtépázni az önkormányzatok bevételeit, mint a kormányét.

Miért fontos?

A már bejelentett forráselvonások az önkormányzati rendszer válságkezelő képességét súlyosan gyengítik. Pont olyan időben, amikor a járvány megfékezéséhez és a társadalmi-gazdasági újrakezdéshez talán minden korábbinál nagyobb szükség lenne a polgárok által közvetlenül választott, hozzájuk legközelebb lévő intézményekre.
Polgármesterként mi a településeinken élő polgárok megóvására, a róluk való gondoskodásra esküdtünk fel. Ilyen helyzetben a szolidaritás és a közös cselekvés a megfelelő válasz. Nem kérünk mást, csak amit egyre nyomatékosabban kér a kormány is az állampolgároktól: együttműködést. Felszólítjuk ezért a kormányt, hogy vonja vissza az eddigi megszorító intézkedéseket és a gazdasági és szociális válságkezelés lépéseiről haladéktalanul kezdjen egyeztetést az önkormányzati szövetségekkel."

Felhívásunknak nyomatékot ad, ha ahhoz az önkormányzatiság demokratikus alapelvéhez ragaszkodó polgárok is csatlakoznak aláírásukkal. Ehhez kérjük most támogató aláírásukat.

Kategória

Frissítések

2020-04-08 23:29:10 +0200

5,000 aláírás gyűlt össze.

2020-04-07 18:50:34 +0200

1,000 aláírás gyűlt össze.

2020-04-07 17:31:27 +0200

500 aláírás gyűlt össze.

2020-04-07 16:45:19 +0200

100 aláírás gyűlt össze.

2020-04-07 16:40:56 +0200

50 aláírás gyűlt össze.

2020-04-07 16:39:07 +0200

25 aláírás gyűlt össze.

2020-04-07 16:37:19 +0200

10 aláírás gyűlt össze.