Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Tisztelt Igazgató Úr! Tisztelt Gondnokasszony!

Kérjük, hogy a Torpedó SE ne legyen jelen a továbbiakban az Eötvös József Collegiumban

 
Tisztelt Igazgató Úr! Tisztelt Gondnokasszony! 

Az alábbi petícióban szeretnénk figyelmüket felhívni a Torpedó SE itt folytatott tevékenységének Collegistákra mért negatív hatásait.
 
Úgy gondoljuk a Collegium elsősorban oktatási és lakhatási célokkal jött létre, azonban mindkét tevékenységet erősen megnehezíti a zaj, amelyet a futballozók generálnak. A műhely és ALFONSÓ órákra behallatszik a gyerekek zsivaja, valamint az edző hangos és nem egyszer trágár szavai. Olyan is többször előfordult, hogy megafonon keresztül kommunikált a tőle fél méterre álló gyerekekkel. A hétvégi focitornák szintén nem kevés hanghatással járnak, melyek felszűrődnek a fenti szintekre, zavarva ezzel a Collegisták tanuló, kutató és pihenőidejét. Emellett nyáron is nehézségeket okozott jelenlétük a nyári bentlakók körében, hasonlóan ellehetetlenítették a kutatómunkájukra való fókuszálást és a munka előtti vagy utáni pihenést. Önmagában problémát jelent továbbá, hogy a gyülekező helyszíne a bejárati lépcső szokott lenni, ahol a szülők és gyerekeik hosszasan várakoznak. Ezen kívül az edző rendszeresen tart maratoni eligazításokat vagy értékeléseket is a lépcsőn, így a nagy tömeg akadályozza az épületbe való bejutást és távozást. Illetve az is gyakran előfordul, hogy a kollégisták nem tudják a konditermet használni, mert ott öltöznek a kisgyerekek, az edző pedig akkor is bent ül már, amikor a gyerekek még sehol sincsenek.
Előfordult már, hogy egy-egy Collegista jelezte az edző felé a felmerülő problémákat, azonban nem történt érdemi kommunikáció, és a nyugodt hangnemmel közeledő személy nem kapta meg a várt megoldást, helyette agresszív hangnemmel szembesült.

A ritmikus gimnasztika edzésekre járóknál is gyakran előfordul hasonló hangos viselkedés, azonban amennyiben szólunk nekik, hogy csendesebben közlekedjenek a folyosón, ők ezt a kérést megértik és még nem fordult elő, hogy edzőjükkel konfliktus közeli helyzet alakult volna ki.
Tisztában vagyunk vele, hogy az épület fenntartása költséges és ezt ki kell segíteni a terembérlések bevételével, azonban nem gondoljuk, hogy ez a Collegisták rovására kéne, hogy történjen. 
Akik ebbe az intézménybe jelentkeznek szeretnének szakmailag fejlődni és egy nyugodt, tanulást támogató környezetben lakni. A Collegistáknak joguk van egy csendes lakóhelyhez, ahol a jövő kutatóivá és oktatóivá válhatnak. 
Kérjük segítsenek a Collegium eredeti céljainak megvalósításában azzal, hogy nem támogatják a továbbiakban a Torpedó SE jelen állapotú működését az épületben.

 

Miért fontos?

Kedves Collegisták!

Biztosan ti is figyelmesek lettetek a Torpedó SE fociedzések hangos tevékenységére, melyek olykor zavarják a műhelyórákat, a nyelvórákat, valamint a tanulásra, pihenésre szánt időt. Néhányan már azt is tapasztalhattátok, hogy a kommunikáció az edzővel nem könnyű és emiatt ezek a problémák nem fognak megoldódni.
Amennyiben változást szeretnétek kérlek írjátok alá ezt a petíciót! Bejárósok és bentlakók egyaránt csatlakozhatnak az ügyhöz, hiszen a lenti termekbe beszűrődő zaj mindannyiunkat érint.
Budapest, Ménesi út 11-13, 1118 Magyarország

Maps © Stamen; Data © OSM and contributors, ODbL

Frissítések

2026-09-15 17:42:48 +0200

50 aláírás gyűlt össze.

2026-09-14 21:48:42 +0200

25 aláírás gyűlt össze.

2026-09-14 21:11:44 +0200

10 aláírás gyűlt össze.