Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Magyar Péter miniszterelnök

Jelképes jóvátételt a civileknek és a független médiának!

A petíciót aláíró szervezetek és magánszemélyek azt kérik a kormánytól, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal július 15-ével való végleges megszűnése nyomán megmaradt források egy részéből, vagy más költségvetési keretből írjanak ki – minimum egy-egy milliárd forintos– nyílt pályázatot a társadalmi ügyekkel foglalkozó civil szervezeteknek és a korábban is független média szereplőinek, beleértve a vidéki internetes hírportálokat. 

Az elmúlt 16 évben az Orbán-kormány módszeresen próbálta tönkretenni a függetlenül viselkedő civil szervezeteket és azokat a lapokat, internetes hírportálokat, amelyeket nem tudott megtörni. Ennek a hosszú ideig tartó folyamatnak csak egyik csúcspontja volt a Szuverenitásvédelmi Hivatal megalapítása és működtetése, amely már nyíltan külföldi ügynöközte és hazaárulózta azokat, akik a demokrácia helyreállításáért küzdöttek. 

Fontos és szimbolikus aktus volt a hivatal felszámolása, amelyet sokan az Orbán-rendszer egyik legkártékonyabb és legellenszenvesebb szervezetének tartottak. A hivatalt megszüntető törvény július 15-én lépett hatályba.

A hivatal megszüntetéséről szóló jogszabályban korrekten rögzítik, hogy „A Szuverenitásvédelmi Hivatal tisztán politikai célból létrejött szervezet, amelynek semmilyen más feladata nem volt, mint hogy megfélemlítse az állampolgárokat, a sajtó munkatársait, illetve egyes szervezeteket, köztük kiemelten a civil szervezeteket, illetve az ellenzéki pártokat.” 

Valami mégis hiányzik belőle.

Nem történt meg a szimbolikus elismerése annak, hogy az Orbán-rendszer által üldözött civil szervezetek és a független sajtó milyen fontos szerepet játszottak az új rendszerváltás előkészítésében. Másrészről arra sem tett kísérletet a jogalkotó, hogy valamilyen módon kompenzálja őket a sérelmekért.

Az aláíró szervezetek és magánszemélyek azt kérik a kormánytól, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal működtetésére előirányzott, de már fel nem használt források egy részét, vagy más költségvetési keretet fordítsák – minimum egy-egy milliárd forintos – nyílt pályázat kiírására. Egyik pályázat a társadalmi ügyekkel foglalkozó civil szervezeteknek szólna, míg a másikon a korábban is független média szereplői indulhatnának, beleértve a vidéki internetes hírportálokat. Természetesen ezeken a pályázatok bárki részt vehetne, nem csak a durva jogsértéseket elszenvedettek. 

Tudjuk, hogy a költségvetés nehéz helyzetben van, de a valódi civileknek juttatott források általában többszörösen térülnek meg, mert ezek a szervezetek létező társadalmi problémákat oldanak meg.

A független média támogatására pedig azért van szükség, mert erős és hiteles ellenzék hiányában, az elengedhetetlen társadalmi kontrollt továbbra is a szabad sajtó látja el.

Miért fontos?

A rendszerváltást követően a civilek és a sajtó továbbra is forráshiánnyal küzd. Ennek oka, hogy a korábbi években kiszorultak minden állami támogatásból, míg a rendszerváltást követően a polgároktól érkező adományok is elapadtak. Sokan csak április 12-éig tartották fontosnak a szabad sajtó támogatását, míg a civilek esetében az a téves felfogás terjed, hogy a problémákat mostantól megoldja az új kormány, nincs annyira szükség a civil szerepvállalásra. 

Javaslatunk erőssége, hogy a pályázatok kiírása nem egyéni sérelmeket orvosol, relatíve nem kerül sokba, mégis alkalmas gesztus arra, hogy méltó lezárása legyen annak a korszaknak és gyakorlatnak, amelyet Szuverenitásvédelmi Hivatal testesített meg. 

Mindezek alapján, arra kérjük az új magyar kormányt, hogy fontolja meg kezdeményezésünket, és a lehető leggyorsabban írja ki ezeket a pályázatokat. 

 L. László János 
eDemokrácia Műhely Egyesület (a Nyomtass te is! kiadója)

 
A csatlakozni kívánó civil szervezetek itt jelezzék ezt a szándékukat


 ALÁÍRÓ CIVIL SZERVEZETEK

MENŐK Magyar Európai Nők Fóruma Egyesület

Soteria Alapítvány 

Civil Bázis Egyesület





 


Magyarország

Maps © Stamen; Data © OSM and contributors, ODbL

Partner

Frissítések

2026-07-22 22:12:30 +0200

50 aláírás gyűlt össze.

2026-07-22 16:32:41 +0200

25 aláírás gyűlt össze.

2026-07-21 19:03:11 +0200

10 aláírás gyűlt össze.