Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár és Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke

Hozzák nyilvánosságra az iskolabezárások tervezetét

Kormányzati háttérinformációk szerint az önkormányzati választásokat követően iskolák tucatjait zárná be a kormány. Mindezt nem is fogják nyilvánosságra hozni a választásokig, miután - ahogyan ezt Gulyás Gergely elmondta a kormányinfón is - politikailag érzékeny témának tartják.

Az információk szerint mintegy 60, többségében kis tanulói létszámmal működő, hátrányos helyzetű településen működő iskolát zárna be a kormány.

Mind a szülőknek, mind a gyermekeknek, mind az érintetteknek, mind pedig az állampolgároknak joguk van tudni, hogy mely települések és melyik intézmények érintettek a tervezett bezárások során.

Azt kérjük az oktatásért felelős döntéshozóktól, hogy hozzák nyilvánosságra az iskolabezárások tervezetét, hogy az érintettek is megfelelő információval rendelkezzenek.

Miért fontos?

Az iskolák dolgozóit húsbavágóan érintik az iskolabezárások. A kistérségek tekintetében pedig a szülőknek egyáltalán nem mindegy, hogy a saját településén, környékén kell elvinnie a gyermekét iskolába - vagy egy távolabbi településre.

Pártpolitikai érdekek miatt nem akarják nyilvánosságra hozni most, hogy melyek azok a települések, amelyeket érintenének a bezárások. A kormány fél attól, hogy az iskolabezárás kifejezés negatív hatással lenne a támogatottságukra, vagy akár a közelgő választásokra, így az információk alapján jelenleg is csak „racionalizálás" vagy „struktúraátalakítás" néven említik ezt.

https://hvg.hu/360/20240118_Iskolak_tucatjait_zarna_be_a_kormany_az_onkormanyzati_valasztasok_utan

https://444.hu/2024/01/18/videki-iskolak-bezarasara-keszul-a-kormany

Frissítések

2024-02-09 22:56:02 +0100

50 aláírás gyűlt össze.

2024-01-22 12:46:50 +0100

25 aláírás gyűlt össze.

2024-01-21 16:56:22 +0100

10 aláírás gyűlt össze.