Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Tisztelt Gulyás Gergely Miniszter Úr! Tisztelt Kásler Miklós Miniszter Úr!

Hosszabbítsák meg a kilakoltatási moratóriumot!

A kormány értésére kell adnunk, hogy tűrhetetlennek tartjuk a legsérülékenyebbekkel szembeni közömbösségét. Követeljük a lakhatási moratórium meghosszabbítását és az évekkel ezelőtt megszüntetett lakásfenntartási- és adósságcsökkentési támogatás ismételt bevezetését!

Ha egyetértesz velünk, arra kérünk, küldd el Te is A Város Mindenkié (AVM) csoport nyílt levelét a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergelynek, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma élén álló Kásler Miklósnak. Árasszuk el postafiókjukat a felhívásunkkal, emlékeztessük őket alapvető feladataikra, és erősítsük fel azok hangját, akikről a kormány megfeledkezett!

Miért fontos?

A jelenleg hatályos jogszabályok szerint 2021. május 4-én véget ér a kilakoltatási moratórium, így tömegek kerülhetnek utcára a világjárvány kellős közepén, ha nem akadályozzuk meg!

Az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának kormánypárti többsége korábban már elutasította a moratórium meghosszabbítására vonatkozó törvényjavaslatot, s ezzel egyértelműen kinyilvánította, hogy nem kíván foglalkozni a pandémia miatt állásukat vesztett és létbizonytalanságba jutott emberek lakhatási nehézségeivel, és nincs ellenére, ha a járvány idején amúgy is aggasztóan zsúfolt hajléktalanellátó intézmények még zsúfoltabbakká válnak az ellátórendszerbe újonnan bekerülők sokaságával.

Frissítések

2021-04-16 12:21:20 +0200

5,000 aláírás gyűlt össze.

2021-04-12 15:48:24 +0200

1,000 aláírás gyűlt össze.

2021-04-12 14:45:55 +0200

500 aláírás gyűlt össze.

2021-04-12 14:19:02 +0200

100 aláírás gyűlt össze.

2021-04-12 14:15:40 +0200

50 aláírás gyűlt össze.

2021-04-12 14:13:26 +0200

25 aláírás gyűlt össze.

2021-04-12 10:24:54 +0200

10 aláírás gyűlt össze.