Önnek, mint Országgyűlési Képviselőnek kötelessége a szolgálatok ellenőrzése – munkájuk ellenőrzését a néphatalom átruházásával Ön látja el helyettem. Mint-e hatalom eredeti birtokosa kérem Önt, hogy esküjének megfelelően járjon el az ügyben.
Kérem tisztelettel a Képviselő Urat, hogy a közelmúltban napvilágot látott nemzetközi oknyomozó újságíró-csoport által feltárt információk valóságtartalmának megállapítása érdekében segítse a Pegasus-ügy legmagasabb szintű vizsgálatát az alábbiak szerint:
- fogadja el a meghívót az ügyben összehívott Nemzetbiztonsági Bizottság ülésre,
- vegyen részt az ülésen és
- támogassa az ország közvéleményének megnyugtatását azzal, hogy a Nemzetbiztonsági Törvényből következően felálhasson és ténymegállapító vizsgálatot folytathasson le a Bizottság.
Miért fontos?
2021. július 18-án 17 nemzetközi újság szerkesztőségének oknyomozó újságírókból álló csoportja publikálta vizsgálatának eredményeit az ún. Pegasus kémszoftverének felhasználásával kapcsolatban.
A kémszoftver sajátossága, hogy azt gyártója terror és szervezett bűnözés elleni célokra értékesíti – kizárólag kormányoknak és állami szervezeteknek árusítva a terméket, minden esetben az izraeli Védelmi Minisztérium jóváhagyásával.
A szerkesztőségek információs forrásaiból, valamint az Amnesty International segítségével végrehajtott adatelemzés és számos mobilkészülék vizsgálatából következik, hogy valószínűleg a mobilkészülék feletti teljes uralmat biztosító szoftver segítségével a magyar hatóságok is több mint 300 személy aktív megfigyelésében működtek közre.
Nemcsak újságírók, de civil aktivisták, jogvédők, üzletemberek, ellenzéki politikusok a jelenlegi gyanú szerint egyaránt szerepelnek a megfigyelt személyek között. Ha mindez igaz, hazánk legsúlyosabb megfigyelési ügyével kell közösen szembenéznünk – polgároknak és képviselőknek egyaránt.
Magyarország polgáraként engem is mérhetetlen aggodalommal tölt el a gyanú, hogy kormányzati szervek a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni küzdelem égisze alatt újságírókat, jogvédőket, politikusokat, civil aktivistákat vagy akár hozzátartozóikat figyelnek, figyelhetnek meg!