Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata

Élhető lakásokat Debrecenbe!

Debrecen számos lakótelepén egyre rosszabb állapotban vannak az épületek. A 60-as, 70-es és 80-as években épült bérházak között több olyan is van, amely mára már sokszor élhetetlen. Olyan felújítási programra van szükség, amely egyszerre fogja az épületek és a lakások felújítását szolgálni és mellette közösségi tereket is képes kialakítani, az ott lakók érdekében.

A helyenként omladozó falak és a kialakuló lakástüzek egyre jobban veszélyeztetik a több, mint 50 éves Fényes udvart. Az ott élők lakásai hosszú távon elértéktelenedhetnek, ami pedig a városnak is káros. Ráadásul vannak ennél régebbi társasházak a Libakertben, a Faraktár utcán vagy például a Dobozikertben.

Azt kérjük Debrecen város vezetésétől, hogy mihamarabb kezdjen bele egy átfogó felújítási programba, amelynek köszönhetően élhető és biztonságos körülményeket biztosítanak a város lakóinak!

Miért fontos?

Az elmúlt években számos épület állapota olyan szinten amortizálódott le, hogy lassan lakhatatlanná válik. Omladoznak a falak, és az öregedő elektromos hálózat miatt mára egyre gyakoribbá váltak a lakástüzek is. A legrégebbi társasházak fűtése általában szabadba kivezetett gázkonvektoros, ami a legkorszerűtlenebb technológia.

Ne csak az új lakóparkokat hirdessük! Több lakótelep esetében teljes körű felújításra lenne szükség, és a mindenkori városvezetés feladata elérhetővé tenni ezt a lakosság számára, hogy elkerüljük a lakhatási válságot!

(fotó: Czeglédi Zsolt)
Debrecen, Magyarország

Maps © Stamen; Data © OSM and contributors, ODbL

Partner

Frissítések

2024-05-03 10:46:02 +0200

1,000 aláírás gyűlt össze.

2024-05-02 12:55:44 +0200

500 aláírás gyűlt össze.

2024-04-16 12:54:51 +0200

100 aláírás gyűlt össze.

2024-04-16 10:36:13 +0200

50 aláírás gyűlt össze.

2024-04-16 10:20:12 +0200

25 aláírás gyűlt össze.

2024-04-16 10:12:18 +0200

10 aláírás gyűlt össze.