Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Dr. Balogh János rendőr vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány, Országos Rendőr-Főkapitányság, Budapesti Rendőr-Főkapitányság

Békés, erőszakmentes demonstrálók ellen NE használjanak sokkolót a rendőrök!

Az elmúlt időszakban, a kata módosításának benyújtása óta sorozatosak a tüntetések és a demonstrációk. A tiltakozók minden esetben a saját véleményük szabad kinyilvánítását gyakorolták, azonban egyszer sem alkalmaztak erőszakot, vagy viselkedtek volna durván. Mégis az elmúlt hetekben a rendőrök, a demonstrációk és tiltakozások felszámolása során kétszer is alkalmaztak sokkolót. Egyszer egy KATA módosítása elleni tüntetésen [1], egyszer pedig egy kisgyermekes anyuka kilakoltatása ellent tiltakozó demonstrációnál [2]. Mind a két esetben békés, erőszakmentes tüntetővel szemben.

Az elektromos sokkolót a rendőrség kényszerítőeszközként alkalmazhatja, ám csak valóban indokolt esetben, ugyanis komoly sérülést is okozhat. A két demonstráció során egyiknél sem állt fent olyan indok, ami erre a lépésre kényszerítette volna a rendőröket.

Az esettel kapcsolatban a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) azt nyilatkozta, hogy: „Egy erőszakmentesen tiltakozó személlyel szemben azonban nemigen arányos egy olyan kényszereszköz használata, ami könnyen tud súlyos sérüléseket okozni, és aminek a kockázatait az intézkedő rendőr felmérni sem tudja.”

Mindezért azt szeretnénk, hogy a békés, erőszakmentes demonstrálók ellen NE használjanak sokkolót a rendőrök!

https://youtu.be/xk3kBAXL1OY

Miért fontos?

Mint ahogy a TASZ közleményében is áll, az elektromos sokkoló könnyen tud súlyos sérüléseket okozni, és ennek a kockázatait az intézkedő rendőr nem tudja felmérni. A sokkoló használatára szigorú szabályok vonatkoznak, ezt megelőzően mérlegelni kell az arányosságot, ugyanis hirtelen óriási fájdalmat okozhat a rázás, öt másodpercre cselekvésképtelenné tehet, ráadásul akár előre nem látható következményekkel is járhat. A pontos hatás azonban függ az alkalmazás szakszerűségétől és a behatási időtől is. Általában erős fájdalomérzettel, izomgörccsel jár, súlyosabb esetben időlegesen mozgásképtelenség, szédülés, egyensúlyvesztés, tájékozódási zavarok léphetnek fel, ritkábban az agyműködésre is hat, tudatzavart okozva.

2021 őszétől használhatnak elektromos sokkolót a magyar rendőrök, akik erről egy kétnapos, elméleti és gyakorlati felkészítésben részesülnek. Minden bizonnyal nem azért kapták ezt az eszközt, hogy erőszakmentes demonstrálók ellen használják!

[1] https://telex.hu/belfold/2022/07/18/kata-sokkolo-tunteto-margit-hid
[2] https://merce.hu/2022/07/19/rendorok-rangatjak-el-epp-egy-csalad-kilakoltatasat-megakadalyozni-probalo-aktivistakat-budapesten/
https://femina.hu/egeszseg/elektromos-sokkolo-hatasa/
https://24.hu/kozelet/2021/07/08/sokkolo-magyar-rendorseg-taser-x2/

Kategória

Frissítések

2022-08-09 10:34:43 +0200

100 aláírás gyűlt össze.

2022-07-22 10:19:08 +0200

50 aláírás gyűlt össze.

2022-07-21 13:17:44 +0200

25 aláírás gyűlt össze.

2022-07-21 12:34:50 +0200

10 aláírás gyűlt össze.