50 aláírás gyűlt össze.
Címzett: Ellenzéki politikusok, demokratikus ellenzéki pártok
Az ellenzéki szavazók határozott, hiteles és hatékony cselekvést várnak!
Tisztelt ellenzéki politikusok, demokratikus ellenzéki pártok!
Az ellenzéki szavazók ki vannak éhezve arra, hogy lássanak egy elszánt, győzni akaró, az országért tenni vágyó, együttműködésre kész, az átlagember igényeire figyelő ellenzéket, és főleg: higgyenek a sikerben.
Akartok-e kormányozni, vállaljátok-e ennek felelősségét, érzitek-e ehhez magatokban az erőt és elszánást? Ha igen, mi a tervetek: hogyan szerzitek meg a hatalmat, hogyan fogjátok irányítani az országot, és hogyan kerülitek el a várható nehézségeket a kormányváltás után?
Mit szeretnénk mi, választók?
• Hallani szeretnénk, mi az egységes, jövőbe mutató üzenetetek!
• Mi a válaszotok azokra a kérdésekre, amelyek a közvélemény-kutatások szerint a leginkább izgatja a magyarokat: a megélhetés magas költségei, az alacsony fizetések és az egészségügy?
• Látni akarjuk, mit tesztek a győzelemért és utána!
• Mit tesztek a leszakadó rétegekért, a hátrányos helyzetűekért, a vidékiekért?
• Miben tudunk segíteni, mit tehetünk mi, egyszerű emberek a rendszerváltásért, azon kívül, hogy 2022-ben elmegyünk szavazni?

Miért fontos?
A rendszerváltás össztársadalmi érdek, nem csupán a pártok belső ügye. Látni akarjuk a terveiteket, az üzeneteiteket, és azt, hogy együttműködést kerestek a társadalom minden olyan szegmensével, amelyik a rendszerváltásban érdekelt!
Nagy öröm, hogy az ellenzéki erők közösen dolgoznak a NER leváltásán. 2017-ben lett hatpárti választásitörvény-tervezet, majd 2018-ban pár helyen koordinált jelöltállítás. A rabszolgatörvény-ellenes tüntetések nyomán tovább erősödött az együttműködés a pártok között, valamint a szakszervezetekkel és a civilekkel is. A 2019-es előválasztások bebizonyították, hogy lehet új, kreatív megoldásokat kitalálni, a koordinált indulás pedig jelentősen javítja az ellenzék esélyeit.
Nagy siker, hogy a hat ellenzéki párt megállapodott arról, hogy 2022-re készülve mindenhol lesz előválasztás, és megszületett az ellenzéki előválasztási etikai kódex is!
De ez még nem elég! Az ellenzéki politikusok – tisztelet a kivételnek – még mindig azzal foglalkoznak, mikor mit tesz Orbán és barátai, és ez milyen felháborító. De ez már kevés embert mozgat meg, sőt inkább a reménytelenséget erősíti.
Túl kell lépni a “nem hagyjuk!”-on, és rá kell térni az “ezt fogjuk tenni”-re!
Együtt: határozottan, hitelesen és hatékonyan!