Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Országos előválasztási Bizottság, hatpárti ellenzéki szövetség

Csak az indulhasson az előválasztáson, aki vállalja a vitát!

Legyen a jelöltek közötti nyilvános vita vállalása az előválasztáson való indulás feltétele!

Az előválasztás szervezői és az azon induló jelöltek közötti szerződés szövegébe kerüljön bele az alábbi mondat:
“Jelen megállapodás aláírásával a jelölt vállalja, hogy részt vesz egy nyilvános vitán a versenytársaival.”

Tehát csak az a politikus indulhasson az előválasztáson, aki megtiszteli az állampolgárokat azzal, hogy egy nyilvános vitán kulturáltan képviseli a vízióját és az érveit!

Hiszen a Vita Minimum. #VITAMIN
Vitamin a magyar demokráciának, vitamin a magyar polgároknak!

Miért fontos?

A politikai vita szabadsága minden demokrácia alapját képezi. A szabad és informált választás egyik feltétele, hogy a választók meggyőződhessenek a jelöltek céljairól, valamint ezen célokat alátámasztó érvekről. Erre a leghatékonyabb módszer a kulturált vita!

A vita által biztosított választói- és médiafigyelem révén a vita ideális intézmény a politikai programok és víziók ismertetésére, versenyeztetésére. A nyilvános vita egyszerre erősíti az előválasztás átláthatóságát és legitimitását, valamint segíti a közösen elfogadható megoldások felfedezését! Hiszen a kulturált vita a közös értékeink megalkotásának módja!

Ezen okok miatt a jelölteknek morális kötelességük megtisztelni a választókat azzal, hogy nyilvánosan megvitatják álláspontjukat a versenytársaikkal!

Emellett az esélyegyenlőség szempontjából kimondottan fontos, hogy a több mint 100 előválasztási vita egy egységes keretrendszer alapján valósuljon meg! A cél, hogy egységes irányelveket fogalmazzunk meg az elvárt viselkedési normákról és felállítsunk egy struktúrát, amely egyszerre képes biztosítani a vitapartnerek szabadságát, valamint a moderátor kontrollját a beszélgetés felett.

Amennyiben támogatod a felhívást az aláírásoddal, emailben keresünk fel a 106+1 előválasztási vita szervezése kapcsán, illetve a vita-keretrendszer tervezetet is továbbítjuk feléd! Várjuk építő kritikátokat!

Hiszen a Vita Minimum. #VITAMIN
Vitamin a magyar demokráciának, vitamin a magyar polgároknak!

Hogyan lesz kézbesítve

Egy nyílt levelet készülünk átnyújtani az Előválasztási Bizottság és a hat párt részére. A petícióra érkező támogató aláírások segítségével szeretnénk kifejezni, hogy a választók igénylik a kulturált vitákat minden körzetben!

Kategória

Links

Frissítések

2021-05-25 01:26:22 +0200

Az ellenzéki pártok közleményben támogatják a #vitamin petíció célját! Együtt sikerült! Következő lépés a viták megszervezése!
https://index.hu/belfold/2021/05/22/belfold-partok-elovalasztas-vita-elovalasztas-ellenzek/?fbclid=IwAR2RGFcKMNLyrexbjTghl8sCiaYYD-McCqOpxE-eXcafoe30bNYGtcGZXH0

2021-05-12 09:13:46 +0200

1,000 aláírás gyűlt össze.

2021-05-04 07:00:45 +0200

500 aláírás gyűlt össze.

2021-05-03 12:25:43 +0200

100 aláírás gyűlt össze.

2021-05-03 12:13:53 +0200

50 aláírás gyűlt össze.

2021-05-03 12:06:56 +0200

25 aláírás gyűlt össze.

2021-05-03 11:13:11 +0200

10 aláírás gyűlt össze.