50 aláírás gyűlt össze.
Címzett: Újbuda főépítésze
11. kerületi Villányi út 11-13. beruházás elleni tiltakozás
A Villányi út 11-13. sz. alatti területet ügyes jogszabályi módosításokkal be akarják építeni épületekkel, 167 lakással.
A Gellérthegy több szempontból sem bírja ezen ezen léptékű építkezés. Újbuda főépítészének már írtunk többen is, de kell a segítség:
1. A megismert tervek alapján a beruházás mérete mindenképpen túlzónak tűnik, mind a beépítettség, mind a lakásszám tekintetében. Nem fogadom el azt a szemléletet, ami a Móricz Zsigmond körtér nagyvárosi jellegű épületeit „húzza tovább” a még mindig jóval kevésbé beépített, parkosabb jellegű városrész felé.
2. Az épület funkcióváltása a környezeti hatás jelentős növekedésével járna még akkor is, ha szerényebb méretekben valósulna meg. Az állandó lakosság növekedése a szociális infrastruktúrát terheli, a parkolási igények, az ivóvíz és szennyvízhálózat terhelése pedig egy lakóépület esetében nagyságrendekkel nagyobb, mint ami a környékre jellemző, az eddiginek megfelelő oktatási funkció esetében volt.

Miért fontos?
A Gellérthegy közlekedése a Citadella megnyitása miatt már így is kritikus. A Villányi úton az átmenő forgalom is jelentős, a környékbeli iskolák tanulóit veszélyezteti.
Ez nem egy rozsdaövezet, hanem egy már most is viszonylag intenzíven használt, belvárosi terület. A múltat nem tudjuk megváltoztatni, de főépítész úr nyilván tisztában van vele, hogy ez a környék még a háború után is ritkásan beépített, zöld terület volt. A pártház megépítése nyilván nem demokratikus döntés eredménye volt, de szerencsére ma már más időket élünk. Ne kövessük el ugyanazt a hibát, amit elődeink nem tudtak elkerülni.
Az új kormány hivatalba lépésével az építési szabályozásban is jelentős változások várhatók. Véleményem szerint hiba lenne nem megvárni ezeket, hiszen lehet, hogy a kerület számára is többletjogosultságokat fog eredményezni, a lakossági és beruházói igények jobb összehangolására ad lehetőséget.
A kerület jelenlegi vezetése az „Újbuda megtelt” szlogennel kampányolt, ami a tömeges építkezések negatív hatásaira adott válasz volt. Ezek után értetlenül figyeljük, hogy újabb és újabb, megalomán beruházási projektek kapnak zöld utat.
Bízom benne, hogy a beruházó is meggyőzhető arról, a valódi luxus nem egy lakótelep felépítését jelenti a Gellérthegy lábánál, hanem kevesebb lakást, minőségibb, zöldebb környezetben megépítve az üzleti és környezeti szempontok jobban összehangolhatók, miközben a környék lakóival is megőrizhető a társadalmi béke.
Tiltakozunk a 11. kerületi, Villányi út 11-13. beruházás ellen!