Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Dr. Sulyok Tamás

Tiltakozom! Ne tartson beszédet Sulyok Tamás a holokauszt emléknapon!

Ne tartson beszédet Sulyok Tamás köztársasági elnök április 16-án, a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján.

Miért fontos?

Április 16. a holokauszt magyar áldozatainak emléknapja.
Idén, a 80. évfordulón a hivatalos állami megemlékezést a parlament felsőházi termében tartják – elég ízléstelenül éppen ott, ahol a főrendek és az egyházi főméltóságok megszavazták a zsidótörvényeket. Grósz Andor, a Mazsihisz, Szabó György, a Mazsök elnöke, az izraeli nagykövet és mások mellett a magyar állam nevében és képviseletében nem más, mint dr. Sulyok Tamás „köztársasági” elnök mondana beszédet.

Sulyok Tamás apjával, Sulyok Lászlóval szemben azért nyomoztak 1945-ben, mert 1944 júniusi cikkében a német megszállást dicsőítette, és a magyar nemzetiszocialista mozgalom mellett mozgósított, majd ezt írta: "A pártszervezetek kiépítését eszköznek tekintjük a magyarság jobb jövőjének kiműveléséhez. Jöhet hozzánk mindenki, akit zsidó vértől való mentessége, erkölcsi feddhetetlensége és magyar nemzetiszocialista meggyőződése erre feljogosít". Emellett elhurcolt zsidók ingatlanját és elkobzott "zsidóbútorokat" kérvényezett - tárta fel Gergely Anna és Karsai László. Sulyok Tamás nemtelen támadásnak nevezte az ügyet, és úgy nyilatkozott, hogy "értelmetlen vitákkal megterhelni a közéletet nem szeretném".

--------------------------

https://hvg.hu/360/20240301_Sulyok_Tamas_koztarsasagi_elnok_Sulyok_Laszlo_nepbirosag_Magyar_Nemzeti_Szocialista_Part_Palffy_Fidel_Baky_Laszlo_szelsojobboldal

Kategória

Links

Frissítések

2024-04-10 12:19:13 +0200

1,000 aláírás gyűlt össze.

2024-04-10 11:13:41 +0200

500 aláírás gyűlt össze.

2024-04-06 12:50:47 +0200

100 aláírás gyűlt össze.

2024-04-06 08:04:50 +0200

50 aláírás gyűlt össze.

2024-04-05 20:32:35 +0200

25 aláírás gyűlt össze.

2024-04-05 19:02:17 +0200

10 aláírás gyűlt össze.