Ugrás a fő tartalomra

Címzett: dr. Pintér Sándor belügyminiszter és Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter

Ne szervezzék át a gimnáziumot Szigetváron!

A Szigetvári Tankerületi Központ átszervezné a 72 éve a Zrínyi Miklós Gimnázium és Szakképző Iskolában működő gimnáziumi képzést a Dél- Zselic Tinódi Lantos Sebestyén Általános Iskolába. Tiltakozunk!

A Baranya Vármegyei SZC Zrínyi Miklós Gimnázium és Szakképző Iskola Diákönkormányzata a következőket fogalmazta meg:

"Mi, a Zrínyi gimnazista diákjai ijedten hallottuk, és fenntartásokkal fogadtuk a gimnázium sorsáról szóló híreket, azt, hogy a Baranya Vármegyei SZC Zrínyi Miklós Gimnázium és Szakképző Iskola oktatási rendszeréből a gimnáziumi képzést kiszervezné a tankerület. Bár tájékoztatást nem kaptunk; úgy érezzük, a fejünk felett döntenek, miközben RÓLUNK, diákokról van szó elsősorban.
A Zrínyi Miklós Gimnázium a MI iskolánk, mi azért jelentkeztünk ide, mert a Zrínyibe szeretnénk, szerettünk volna járni középiskolába.
Itt befogadó közösség vár, mindenki megtalálja a helyét, tudunk valahova tartozni és jó ide tartozni.
Diákéveinket itt kezdtük és itt is szeretnénk befejezni, a Zrínyiben!
Az életkori sajátosságok miatt elképzelhetetlennek tartjuk, hogy a 6 éves kisdiákok ugyanahhoz a közösséghez tartozzanak, ahova a 15-19 éves diákok. Hiszen teljesen más az életvitelünk, az érdeklődési körünk.
Programjaink a középiskolában NEKÜNK, csak a mi korosztályunknak szólnak: félünk attól, hogy az eddig szerzett élmények, emlékek itt ezzel lezárulnának.
Összeszokott, jól működő közösség vagyunk itt, a Zrínyiben: tanáraink figyelnek ránk, problémáinkkal megkereshetjük őket, ők pedig szívesen segítenek.
Szakmailag felkészültek, módszereiket megszoktuk, megszerettük, ragaszkodunk tanárainkhoz!
Az érettségire maximális felkészítést kapunk mind közép-, mind pedig emelt szinten. Tanáraink képzettsége, tudása és tapasztalata magas szintű és megfelelő számunkra.
Minket, gimnazistákat egyáltalán nem zavar, hogy középiskolánkban szakmai oktatás is zajlik. Sok barátot szerzünk ennek köszönhetően, kölcsönösen elismerjük egymás érdemeit, sikereit.
Maximálisan elfogadjuk egymást! Bármit megtennénk, hogy a gimnázium itt és így maradjon a Zrínyiben!
Kérjük Önöket, legyenek szívesek figyelembe venni véleményünket, hiszen RÓLUNK és a mi JÖVŐNKRŐL is van szó!"

Köszönöm, hogy végigolvasták a fenti - a Diákönkormányzat által megfogalmazott - gondolatokat, érzéseket.

A gazdasági racionalitás is azt kell mutatja, hogy egy középiskolai intézmény hatékonyabban működtethető egy kisvárosban, mint kettő.

Bízunk abban, hogy a petíciót aláíró pedagógusok, diákok, szülők és az ügyet támogató polgárok szava is érhet valamit egy ilyen fontos kérdésben, mert komolyan vesszük Petőfi Sándor szavait: "Legyen olyan minden ember, mintha Zrínyi Miklós unokája volna!" És ez Szigetváron, a leghősiesebb városban, és a benne működő, a hős Zrínyi Miklós dédunokájáról elnevezett intézményben különösen fontos gondolat.

Az átszervezés megvalósulásával egy 72 éves intézmény, a Zrínyi Miklós Gimnázium szűnne meg Szigetváron! Ne hagyjuk!

Tisztelettel: Berkecz Balázs és Jakabné Pöttendi Andrea szülők, a petíció szervezői

Miért fontos?

Szigetváron a gimnázium tervezett átszervezésének megvalósulásával egy 72 éves intézmény, a Zrínyi Miklós Gimnázium szűnne meg Szigetváron! Ráadásul két, gazdaságilag is halálra ítélt intézmény jönne létre. Ez ellen tiltakozik több diák, pedagógus, szülő és az érintett intézmények fenntartható működtetéséért aggódó lokálpatrióta.

Hogyan lesz kézbesítve

A petíció e-mailben és papír alapon is kézbesítésre kerül.

Szigetvár, 7900 Magyarország

Maps © Stamen; Data © OSM and contributors, ODbL

Kategória

Links

Frissítések

2024-04-12 08:21:12 +0200

500 aláírás gyűlt össze.

2024-04-09 12:18:56 +0200

100 aláírás gyűlt össze.

2024-04-09 11:16:08 +0200

50 aláírás gyűlt össze.

2024-04-09 10:42:51 +0200

25 aláírás gyűlt össze.

2024-04-09 10:14:06 +0200

10 aláírás gyűlt össze.