Ugrás a fő tartalomra

Címzett: dr. Vincze Géza - az Új Nemzedék Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője (és a Fidelitas alelnöke)

Az Új Nemzedék közösségi terek ne diszkriminálják az LMBTQ-csoportokat

Ez a kampány véget ért.

Az Új Nemzedék Központ Nonprofit Kft. (ÚNK) 5 milliárd forint keretösszegű EU-s támogatásból működtet közösségi teret Békéscsabán, Cegléden, Debrecenben, Egerben, Győrben, Kaposváron, Kecskeméten, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsen, Salgótarjánban, Szegeden, Székesfehérváron, Szekszárdon, Szolnokon, Szombathelyen, Tatabányán, Veszprémben és Zalaegerszegen.

2017 novemberében - teljesen jogellenesen - az ÚNK kitiltotta a közösségi tereiből azokat a civil szervezeteket, amelyek LMBTQ ügyekkel foglalkoznak. Az ÚNK ezt a döntését azzal indokolta, hogy a közösségi tereknek politikailag semlegesnek kell lenniük, ezért pártokat és közügyekben szerepet vállaló civil szervezeteket nem áll módjukban beengedni.

Mindeközben az ÚNK ügyvezetője a Fidelitas alelnöke; valamint immár harmadik alkalommal valósult meg a "Rólad szól" c. beszélgetéssorozat, amelynek keretében az ÚNK közösségi tereiben a Fidesz politikusaival beszélgethettek a fiatalok a közügyekről.

A Szegedi LMBT Közösségért Csoport a kitiltás miatt eljárást indított az Egyenlő Bánásmód Hatóság előtt, amely 2018 júniusában elmarasztalta és megbírságolta az ÚNK-t. 2018 novemberében a Fővárosi Törvényszék is kimondta, hogy hátrányos megkülönböztetés történik, és az ÚNK-nak vissza kell engednie az LMBTQ-csoportokat.

Ám az LMBTQ-csoportok most, a kitiltás után egy évvel sem térhetnek vissza!

Arra kérjük az Új Nemzedék Központot, hogy...
- ne fellebbezzen a Kúriához időhúzás céljából
- a lehető leghamarabb engedje vissza az LMBTQ civil csoportokat az egész országban

Miért fontos?

A közösségek megtartó erejét mindannyian ismerjük, az állami fenntartású közösségi tereknek nagyon fontos célja lenne, hogy a helyi közösségek erősödjenek - ne pedig széthulljanak. Az LMBTQ közösségek kitiltása ezekből a közösségi terekből nemcsak indokolatlan és durva beavatkozás a helyi közösségi életébe, hanem amellett súlyosan diszkriminatív is.

Kategória

Frissítések

2019-11-06 12:18:58 +0100

https://ahang.hu/kampanyok/ujra-kozos-a-nemzedek/2019/03/14/

2019-05-02 17:26:36 +0200

A petíció 209számú aláírás összegyűjtése esetén sikeres.

2018-11-30 16:10:43 +0100

100 aláírás gyűlt össze.

2018-11-29 12:52:14 +0100

50 aláírás gyűlt össze.

2018-11-28 22:37:08 +0100

25 aláírás gyűlt össze.

2018-11-28 20:27:49 +0100

10 aláírás gyűlt össze.