Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Prof. Dr. Kásler Miklós Miniszter Úr, Bódis József Államtitkár Úr

Támogasd te is a pszichológusok állásfoglalását az iskolaérettségi vizsgálatokkal kapcsolatban!

Tisztelt Prof. Dr. Kásler Miklós Miniszter Úr és Bódis József Államtitkár Úr!

2019. áprilisában jelentek meg a médiában az első hírek az iskolába lépéshez szükséges fejlettségi szint megállapítására irányuló és eddig a pedagógiai szakszolgálatok jogkörébe tartozó szakértői vizsgálatok protokolljának átalakításáról, s a köznevelési törvény 2019. évi módosítását a Magyar Országgyűlés 2019. július 12-én szavazta meg.

A médiában megjelenő hírek, illetve a módosított köznevelési törvény ide vonatkozó tartalmi részei azonban nem adnak megfelelő szakmai tájékoztatást az új törvény végrehajtásáról. Ennek megfelelően, sem az eddig ezzel foglalkozó szakemberek, sem a szülők nem kaptak tájékoztatást a vizsgálatok pontos menetéről. A felmérések illetékességének idejéhez közeledve magánszemélyként több szakember és szülő csoport is megfogalmazta már aggályait a vizsgálati rendszer átalakításával kapcsolatban. Amit az eljárási rend, protokoll megváltoztatásán túl még nyugtalanítóbbnak tartanak többen, az az adekvát, szakmai informálás hiánya.

Ez az információhiány mind az érintett szülőket, mind az eddig ezzel foglalkozó szakembereket bizonytalanságban tartja és ellehetetlenti a szakmai tervezést, munkaszervezést, ezzel veszélyeztetve az érintett gyermekek megfelelő felmérését.

Magyarország 1993-ban ratifikálta az ENSZ Gyermekjogi Egyezményét. Ennek 3. cikkelye kimondja, hogy az Egyezményben részes államok kötelezettséget vállalnak arra, hogy „minden, gyermekekkel foglalkozó intézmény, hivatal és létesítmény számára az »illetékes hatóságok« szabályokat állapítsanak meg, valamint, hogy az államok biztosítsák az ilyen szabályok szerinti működést”. Ugyanez az egyezmény mondja ki, hogy a szülők felelősségeiből fakadó cselekedeteit mindenekelőtt a gyermek legfőbb érdeke kell, hogy vezesse (UNICEF, Család Gyermek Ifjúság Egyesület, 2007, 255.). Amennyiben a végrehajtási rendeletben az illetékes hatóság nem állapítja meg ezeket a szabályokat az iskolaérettségi vizsgálattal kapcsolatban, úgy sérül ez a kötelezettségvállalás.

Miért fontos?

Szakmailag ismert, hogy az iskolaérettség egy komplex jelleggel bíró viszonyfogalom. A köznevelési törvény jelenlegi formájában – tehát a végrehajtási rendelet hiányában – milyen garanciával rendelkezik a következő, iskolába lépéshez szükséges képességek adekvát megállapításáról? Hogyan tud majd a még meg nem nevezett bizottság képet formálni olyan kritériumokról, mint a kudarctűrés, szociabilitás, pszichés-szociális érettség vagy kiegyensúlyozottság (pl. „az önszabályozás bizonyos szintű megléte, amely a figyelem megtartásának képességén túl érzelmi kontrollt is feltételez, az iskolaérettség legfontosabb kritériumai közé tartozik”, Bodrogai és mtsai 2012, 91)?

Amellett, hogy a majdani bizottság kiléte aktuálisan nem ismert, a mai napig nem tudjuk, hogy milyen tesztek/eljárások alapján kísérelik majd meg megállapítani azt, hogy a gyermek iskolaérett-e. Holott pl. az Amerikai Egyesült Államokban már a késő 1980-as években rendelet szabályozta azt is, hogy a tesztek kidolgozásakor tudományosan igazolni kell azok alkalmazhatóságát. Továbbá kiemelendő még, hogy a törvény szövege szerint a megszületendő vizsgálati eredmények csak bírósági úton lesznek megtámadhatóak, mely felveti annak kérdését, hogy az esetleges, vizsgálati eredményekkel való egyet nem értés milyen járulékos anyagi költségeket vonz majd magával az érintett családok esetében. Ez egyben esélyegyenlőségi kérdés is.

Összegezve, ez a helyzet bizonytalanságban tartja, valamint méltánytalan helyzetbe hozza mind a szülőket, mind a szakembereket, ami akadályozza a gyermekek legjobb érdekében való eljárást. Ezért kérjük mihamarabbi válaszukat megfogalmazott aggályainkkal kapcsolatban. Továbbá kérjük, hogy erősítsék meg, avagy cáfolják azt az értesülést, hogy az Oktatási Hivatal által felkért külsős szakértőket az illetékes pedagógiai szakszolgálatokból fogják-e kirendelni.

Budapest, 2019. október 11.

A pszichológus szakemberek listáját, akik eddig aláírták, itt találod:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScZhMY4gLWMnZWs9xcfCt48l3AZZL2dmjVpDHvXiYCYoFe3pw/viewform?vc=0&c=0&w=1

Szülőként, laikusként feljebb görgetve, fent jobb oldalon tudod támogatni kezdeményezésünket!

Támogató szervezetek:
Szülői Hang
Taní-tani Online
Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete
Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
Oktatói Hálózat
Gyerekesély Közhasznú Egyesület

Kategória

Frissítések

2019-10-15 07:54:41 +0200

1,000 aláírás gyűlt össze.

2019-10-12 18:04:20 +0200

500 aláírás gyűlt össze.

2019-10-11 20:02:29 +0200

100 aláírás gyűlt össze.

2019-10-11 18:01:41 +0200

50 aláírás gyűlt össze.

2019-10-11 16:31:49 +0200

25 aláírás gyűlt össze.

2019-10-11 15:36:31 +0200

10 aláírás gyűlt össze.