Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Az októberi önkormányzati választások budapesti főpolgármester-, valamint kerületi polgármester- és képviselőjelöltjei

Számonkérhető döntéshozókat a Zöld Budapestért!

A „Számonkérhető döntéshozókat a Zöld Budapestért!” kampányt (https://szbd.hu/) kezdeményező huszonhárom civil szerveződéssel egyetértve, kérem az októberi önkormányzati választáson induló jelölteket, hogy írjanak alá egy nyilatkozatot, amely alapján akár bíróság előtt is felelősségre lehet majd vonni őket, ha megválasztásuk esetén nem tesznek meg minden tőlük telhetőt egy élhetőbb, egészségesebb Budapest megteremtéséért, a civil szerveződések 25 pontos követeléseinek megvalósításáért. Követeljük többek között a fák, zöldterületek megóvását, a zöldfelületek bővítését, a levegőszennyezés jelentős csökkentését és érdemi felkészülést a klímaválságra.

Miért fontos?

Budapesten éghajlati, környezetvédelmi és egészségügyi vészhelyzet van. Egyre több a környezetterheléssel összefüggésbe hozható megbetegedés, például az asztmás gyermekek száma 2009 és 2017 között 33 százalékkal nőtt. Gyakoribbak az időjárási szélsőségek, köztük a tartós hőség. A nagy kánikulák alatt eddig 15-30 százalékkal nőtt az elhalálozások száma. Ha ez a tendencia folytatódik, szörnyű jövő vár ránk.
Elegünk van abból, hogy a választási kampányok során a jelöltek minden szépet és jót megígérnek, a megválasztásukat követően pedig sokszor éppen az ellenkezőjét teszik annak, amit ígértek. Elegünk van abból, hogy megígérik a fák, a zöldterületek védelmét, majd amikor hatalomra jutnak, szerte a városban irtják a fákat. Elegünk van abból, hogy megígérik a levegőszennyezettség csökkentését, majd korlátlanul engedik a városba a Nyugaton már levetett ócska autókat.

Budapest

Maps © Stamen; Data © OSM and contributors, ODbL

Kategória

Frissítések

2019-10-18 08:46:52 +0200

Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik aláírták a petíciót, illetve segítettek a kezdeményezésünk népszerűsítésében. Bizonyára ezzel is hozzájárultak ahhoz, hogy egy olyan főpolgármestert és öt olyan polgármestert választottak meg a budapestiek, akik aláírták a kötelezettségvállalási nyilatkozatot (ld. https://szbd.hu/).

2019-09-27 16:40:21 +0200

Köszönjük az aláírásokat.
A kampány fejleményeiről folyamatosan lehet tájékozódni a https://szbd.hu/ honlapon. Kérünk mindenkit, hogy terjessze a kezdeményezés hírét!

2019-09-22 11:35:26 +0200

100 aláírás gyűlt össze.

2019-09-21 15:10:21 +0200

50 aláírás gyűlt össze.

2019-09-17 17:01:19 +0200

25 aláírás gyűlt össze.

2019-09-14 13:00:17 +0200

10 aláírás gyűlt össze.