Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Magyarország Kormánya

Stop Erdogan!

Egész Európa megdöbbenéssel figyelte, ahogy pár hete Erdogan török elnök utasítására a török hadsereg és Szíriában tevékenykedő iszlamista csatlósai megtámadták Szíria északi-északkeleti autonóm, kurdok és más népek lakta régióját, Rojavát, amely a nemzetközi közösség támogatásával legyőzte az Iszlám Államot és eközben területén önkormányzó tanácsok, kommunák és szövetkezetek alakultak, és otthona volt a női önrendelkezés inspiráló kísérletének.

Szijjártó Péter magyar külügyminiszter nem sokkal később lényegében arról beszélt, hogy a kurdok megtámadása egybeesik a magyar nemzeti érdekkel. Rengetegen vagyunk, akik nem így gondoljuk. Ezért a „Budapest blokádja Erdogan látogatása ellen” elnevezésű eseménnyel párhuzamosan petíciót indítunk azért, hogy a magyar kormány mihamarabb határolódjon el a török offenzívától, és ne menjen szembe azzal a közösséggel, amelyiknek tagja! Stop Erdogan!

Miért fontos?

Európában egyedül a magyar kormány támogatja nyíltan a törökök által indított háborút, sőt vendégül is látja a török elnököt azzal egy időben, hogy annak parancsára ártatlanokat bombáznak, rángatnak ki személyautóikból és lőnek agyon.

Forrás:
"Budapest blokádja Erdogan látogatása ellen" c. esemény: https://www.facebook.com/events/514034046053859/
https://444.hu/2019/11/05/csutortokon-erdogan-latogatasa-es-a-kurdok-elleni-offenziva-miatt-tuntetnek

Kategória

Links

Frissítések

2019-11-06 19:17:34 +0100

1,000 aláírás gyűlt össze.

2019-11-06 12:46:52 +0100

500 aláírás gyűlt össze.

2019-11-06 06:30:50 +0100

100 aláírás gyűlt össze.

2019-11-05 20:11:56 +0100

50 aláírás gyűlt össze.

2019-11-05 18:16:13 +0100

25 aláírás gyűlt össze.

2019-11-05 16:09:51 +0100

10 aláírás gyűlt össze.