Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Lázár János építési és közlekedési miniszter

Ne vágják ki a fákat a Hamzsabégi sétányon! Ne növeljék a teherforgalmat a XI.ker. lakóövezetében!

Tisztelt Miniszter Úr!

A Polgárok a Pályán az Élhető Környezetért Egyesület több ezer újbudai lakos, valamint az alábbi petíció aláírói nevében fordul Önhöz.
A Déli Körvasút jelenlegi koncepciója veszélyezteti a Hamzsabégi úti 1,5 km-es erdő jellegű zöld sétányt - ahol több mint ezer fát terveznek kivágni -, valamint a környéken élő mintegy 15.000 lakó életterét, zaj-, rezgés-, porszennyezés és levegőminőség-romlás szempontjából.
Arra kérjük a döntéshozókat, hogy gondolják át a terveket, legyenek tekintettel azokra is, akik elszenvedik majd az építkezést és a forgalomnövekedést, ne pedig csak azokra, akik a javait élvezik!

Miért fontos?

Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy nem az elővárosi személyvonatok jelenleg tervezett nyomvonalán szeretnénk módosítani. Ugyanakkor ragaszkodunk ahhoz, hogy a Hamzsabégi út Budafoki és Bartók Béla utak közötti sűrűn lakott szakaszán, ahol a sétány több száz 40-50 éves fájának elpusztításával járna a beruházás, maradjon a két vágány, a teherforgalom csökkentésével. Vágánybővítés helyett a modern vasútbiztonsági berendezések alkalmazását támogatjuk, valamint korszerű zajfogó kialakítását, de nem 10-16 m-es, oda nem illő vasbeton- és üvegfalat, amely sötétbe borítaná a parkot és a sínek közelében lévő lakásokat. Csak a növényzet sérelme nélkül kialakított zajvédelmet fogadunk el. A beruházás környezeti hatástanulmányából is kiderül, hogy a jelenleg tervezett zajárnyékolót egyértelműen a teherforgalom indokolja.

A NIF és a BFK reklámanyagaiban, a személyszállításra hivatkozva, zöld gondolatként állítják be a Kelenföld és Ferencváros közötti vágánybővítést, miközben a tervekben prognosztizált teherforgalom-növekedés nem kap elég nyilvánosságot. A tömeges fairtást elbagatellizálják, annak ellenére, hogy ez a zöld sziget közérdek, mivel egy főutakkal körülvett, sűrűn lakott élettér tüdejeként szolgál. Figyelembe véve a fuldokló Budapestet különös mértékben sújtó klímavészhelyzetet, következetlen és otromba lenne ilyen pusztítás árán véghez vinni a projektet. Elveszne a megígért zöld haszon, sőt, inkább csatát veszítenénk a klímaharcban.

Ez különösen értelmetlen lenne a mostani helyzetben, amikor a Budapestet délről elkerülő, a teherforgalmat elvezető V0 körgyűrű megépítése mögött újra határozott kormányzati szándék van. Ez a fejlesztés sokkal inkább szolgálja a teher- és személyforgalom szétválasztását, így lehetővé téve a hatékony árufuvarozás és az európai szintű elővárosi közlekedés kialakítását is. Mivel a V0-nak köszönhetően a teherforgalom nagy százalékát sikerül majd kivezetni a fővároson kívülre, és a Déli összekötő vasúti hídról 100%-ban elterelhető lesz, okafogyottá válik a Déli Körvasút jelenlegi koncepciója, mely egy ideiglenes és nem kielégítő megoldást konzerválna. Természetesen tudatában vagyunk annak, hogy a V0 megépítése még évekbe telhet, de elutasítjuk, hogy egy átmeneti megoldás miatti parkrombolás és évekig tartó építkezés következményei több ezer család és parkhasználó életkörülményeit lehetetlenítsék el. Ha a két beruházást párhuzamosan valósítanák meg, mindez elkerülhető lenne.

Aggasztónak és felháborítónak tartjuk, hogy zavartalanul folyik a kiviteli tervek készítése és a reklámkampány, valamint a fakivágás annak ellenére, hogy a beruházás környezethasználatának feltételei még nem tisztázottak. A környezetvédelmi engedélyt 2022. február 17-én megsemmisítette a Fővárosi Törvényszék. A beruházó annak tudatában kérte meg az építési engedélyt, hogy a környezetvédelmi engedély jogszerűsége kérdéses volt: végleges engedélye nem volt (a környezeti hatásvizsgálati eljárás akkor meg sem indult még). Ezt saját kockázatára tette, az engedélyezési folyamat felgyorsítása érdekében. A bíróság most hatályon kívül helyezte a környezetvédelmi engedélyt, így a beruházás építési engedélye sem hatályos. A Pest Vármegyei Kormányhivatal által jogszerűtlenül újonnan kiadott környezetvédelmi engedély pedig újra per alatt áll az Újbudai Önkormányzat, a POPÉK és a Védegylet egyesületek felperesi társasága által.

Egy több százmilliárd forintba kerülő, több ezer ember életére közvetlen (negatív) hatást gyakorló beruházást alapos társadalmi egyeztetésnek kellett volna megelőznie. Az egyeztetés számunkra nem csupán az utólagos környezetrendezés tervezésébe való bevonást jelenti. Szeretnénk megismerni a beruházást megalapozó dokumentumokat. Kérjük az Egyesület mint a helyi lakosság jelentős részét képviselő szervezet bevonását a tervezési és később az építési folyamatokba. Garanciát várunk a környezethasználatának feltételeinek tisztázására és az érintett ingatlanok előzetes állapotfelmérésére a beruházás megkezdésének feltételeként, valamint arra, hogy ezeket megelőzően egyetlen fa kivágására sem kerül sor a Hamzsabégi sétány területén.

Budapest nem terepasztal, hanem élőhely. A mi élőhelyünk: embereké, állatoké és növényeké.

Köszönjük megtisztelő figyelmét és támogató hozzáállását!

https://youtu.be/9C17MuPHFyo

Tisztelettel:
Polgárok a Pályán az Élhető Környezetért Egyesület
Budapest, XI. kerület, 2021. június (frissítés: 2022. február)

Budapest, XI. kerület, Magyarország

Maps © Stamen; Data © OSM and contributors, ODbL

Kategória

Links

Frissítések

2021-05-29 10:15:48 +0200

5,000 aláírás gyűlt össze.

2020-11-03 09:00:41 +0100

1,000 aláírás gyűlt össze.

2020-10-29 14:29:37 +0100

500 aláírás gyűlt össze.

2020-10-27 09:34:23 +0100

100 aláírás gyűlt össze.

2020-10-26 22:04:23 +0100

50 aláírás gyűlt össze.

2020-10-26 20:52:59 +0100

25 aláírás gyűlt össze.

2020-10-26 20:32:18 +0100

10 aláírás gyűlt össze.