Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Déri Tibor Újpest polgármestere

Déri Tibor megszavazta a kilakoltatások leállítását – mégis kilakoltatna egy újpesti polgárt

FRISSÍTÉS (2022.10.19.): Sikerült megoldást találni annak a rászoruló újpesti lakosnak az ügyében, akinek a védelmében a levélküldő kampányt indítottuk. Ügyfelünk továbbra is egy számára megfizethető, önkormányzati bérlakásban lakik majd, de egy másik lakóházban. Köszönjük mindenkinek, aki kiállt a kilakoltatással fenyegetett újpesti polgár mellett! Köszönjük, hogy számíthattunk rátok!

Déri Tibor újpesti polgármester néhány hete megszavazta azt a fővárosi közgyűlési határozatot, amely az önkormányzati bérlakásokból történő kilakoltatások azonnali leállítását kezdeményezte. Most azonban mégis kilakoltatna egy rászoruló, kiemelkedően sérülékeny újpesti polgárt, aki egy összegben rendezni tudná az adósságát.

A kilakoltatás azonnali felfüggesztését kérjük a polgármestertől!

Miért fontos?

A Város Mindenkié csoport (AVM) már korábban felhívta a figyelmet az újpesti önkormányzati lakásgazdálkodás rendszerszerű hibáira: arra, hogy az nem a hajléktalanná válás megelőzését, hanem a rászoruló újpesti lakosok hajléktalanná tételét szolgálja.

2022.10.19-én Újpest Önkormányzata egy rászoruló, kiemelkedően sérülékeny polgárt lakoltatna ki, az ügyről bővebben az AVM blogján olvashatsz. [1]

Az érdekvédő csoport az elmúlt hetekben folyamatosan tárgyalt az önkormányzat képviselőivel, a kilakoltatás leállítását számos alkalommal kérte – írásban, telefonon vagy személyesen – Déri Tibor polgármestertől és Perneczky László népjóléti alpolgármestertől. Mindezidáig sajnos sikertelenül.

Az AVM a kilakoltatás azonnali leállítására szólítja fel az önkormányzat vezetőit és levélküldő kampányt indít a kiemelkedően sérülékeny nő hajléktalanná tételének a megakadályozása érdekében.
Arra kérünk, hogy állj ki Te is a kilakoltatás által fenyegetett újpesti hölgy mellett! Küldj levelet a polgármesternek, és kérd tőle te is: tarsta be a szavát, és állítsa le a kilakoltatást!

A konkrét ügyben a kilakoltatás azonnali leállítását alátámasztó érvek a következők:

1. Déri Tibor vállalta a kilakoltatások leállítását.
A kilakoltatás leállítása egyenesen következik abból a Fővárosi Közgyűlés 2022. szeptember 28-i ülésén Déri Tibor polgármester által is megszavazott 733/2022. (IX. 28.) Főv. Kgy. határozatból, amely téli kilakoltatási moratórium önkéntes meghosszabbítását, és így a lakáskiürítési eljárások felfüggesztését kezdeményezte a köztulajdonú bérlakások esetében.

2. Az Újpesti Önkormányzat kötelező feladata a hajléktalanná válás megelőzése.
A kilakoltatás leállítása ugyancsak következik az Újpesti Önkormányzat hajléktalanná válás megelőzésére vonatkozó – a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 23. § (5) 12. pontjában rögzített – kötelező feladatából.

3. Az Újpesti Önkormányzat 2 milliárd forintot kapott a kerületi városrehabilitációs projektben részt vevő rászoruló lakosok, köztük a kilakoltatás előtt álló hölgy lakhatásának a biztosítására.
A kilakoltatással fenyegetett újpesti polgár résztvevője volt annak az az Újpest Kapuja néven ismert VEKOP-projektnek, amiben az önkormányzat – mások mellett – éppen az ő lakhatási körülményeinek a javítására kapott 2 milliárd forintot.

4. A kilakoltatással fenyegetett polgár bizonyítottan rendezni tudja a hátralékát, ha az önkormányzat eláll a kilakoltatásától.
A kilakoltatás leállítása tehát – a fenti fővárosi közgyűlési határozat és az önkormányzat hajléktalanná válás megelőzésének a biztosításával kapcsolatos törvényi kötelezettsége mellett – a nemzeti vagyonnal való felelős gazdálkodás alapelvéből is levezethető. A kilakoltatás leállítása pénzügyileg is érdeke az önkormányzatnak, amennyiben ezáltal tudná garantálni, hogy az önkormányzat vagyonkezelő szervezete bizonyítottan, rövid időn belül hozzájusson a kintlévősége egészéhez.

5. A lakóközösségi konfliktusok nem indokolják, és nem igazolják a rászoruló újpesti polgár kilakoltatását és hajléktalanná tételét.
Az AVM szomszédok mindegyikére kiterjedő információgyűjtése során a kilakoltatással fenyegetett újpesti polgárral kapcsolatban egyetlen szomszéd sem számolt be semmilyen olyan tapasztalatról vagy panaszról, ami megalapozná a közösségi együttélés szabályainak a megsértését.

6. A kilakoltatás előtt álló nő pszichiátriai sérülékenységére tekintettel a kilakoltatás életveszélyes lehet.
Az AVM ügyfele a szegénysége és kiemelkedően nehéz eddigi életútja mellett pszichiátriai értelemben is kiemelkedően sérülékeny. Néhány héttel ezelőtt öngyilkossági kísérlete volt, életét csak sürgősségi kórházi ellátással sikerült megmenteni.

[1] https://avm.merce.hu/2022/10/16/deri-tibor-megszavazta-a-kilakoltatasok-leallitasat-de-jovo-heten-kilakoltatna-egy-raszorulo-ujpesti-polgart/

Budapest, Újpest, Magyarország

Maps © Stamen; Data © OSM and contributors, ODbL

Kategória

Links

Frissítések

2022-10-19 16:16:34 +0200

Sikerült megoldást találni annak a rászoruló újpesti lakosnak az ügyében, akinek a védelmében a levélküldő kampányt indítottuk. Ügyfelünk továbbra is egy számára megfizethető, önkormányzati bérlakásban lakik majd, de egy másik lakóházban. Köszönjük mindenkinek, aki kiállt a kilakoltatással fenyegetett újpesti polgár mellett! Köszönjük, hogy számíthattunk rátok!

2022-10-17 14:30:31 +0200

1,000 aláírás gyűlt össze.

2022-10-17 11:27:04 +0200

500 aláírás gyűlt össze.

2022-10-17 10:37:12 +0200

100 aláírás gyűlt össze.

2022-10-16 23:16:13 +0200

50 aláírás gyűlt össze.

2022-10-16 21:02:45 +0200

25 aláírás gyűlt össze.

2022-10-16 20:24:27 +0200

10 aláírás gyűlt össze.