Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Nyílt levél Gajda Péterhez, Kispest polgármesteréhez, és a kerületi közétkeztetés jövőjéről döntő Költségvetési és Közbeszerzési Bizottsághoz:

Tiltakozunk a közétkeztetés alanyai, a gyerekek és idősek érdekeinek semmibevétele ellen.

Ma délelött az önkormányzat megszavazta a nyertest.

Mottó: "A tejbedarában fémforgácsot találtunk, / A csirkemájkrémben nokedli darabok voltak. / A karfiollevesben nem egy, nem kettő félig rohadt karfiolt találtunk, a tarhonyaköret égett és túlfőzött, nagy darabokban összeállt."

Kispesten hat éve újra- és újra bekerül a menzakérdés a nyilvánosságba**.
10 éves szerződés betonozta be a jelenlegi szolgáltatót pozíciójába.

A szerződést a közeljövőben tervezi megújítani az önkormányzat. A kerület lakóinak evidens érdeke, hogy végre átlátható minőségi kritériumok alapján, a nyilvánosság bevonásával készüljön el az új szerződés.

Mindezek után 2019. szeptemberében a Költségvetési és Közbeszerzési Bizottság úgy fogadott el egy újabb, 10 évre szóló közétkeztetési közbeszerzési kiírást, hogy azt sem az iskolások/óvodások ügyében illetékes Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság, sem a testület nem tárgyalta. Amikor önkormányzati képviselő, Ferenczi István szeptember 26-án, a ciklus utolsó testületi ülésén meg szerette volna kérdezni, hogy miért nem láthatta - többszöri, a jegyzőhöz intézett kérés után sem -, a kiírást, az MSZP-DK-Együtt-PM frakció vezetője szünetet kért, majd a képviselők hazamentek, határozatképtelenné téve az ülést.

Alulírottak mélyen felháborodva tiltakozunk a közétkeztetés alanyai, a gyerekek és idősek érdekeinek semmibevétele ellen. De tiltakozunk a demokratikus elvek semmibevétele miatt is. A kerület vezetésének választási jelszavai között az átláthatóság, nyilvánosság, a lakók szavának meghallgatása szerepel. Évek óta ordítunk ezekbe a fülekbe, hasztalanul.

Ezúton kérjük Polgármester úrtól és a közbeszerzési kiírást elfogadó Költségvetési és Közbeszerzési Bizottságtól az alábbi kérdések megválaszolását:

1. Hat év botrányai után milyen elemeket építettek be a kiírásba annak érdekében, hogy ne kerülhessen a kerület ugyanabba a helyzetbe? Rengeteg tapasztalatot gyűjthettek az elmúlt években arról, hogy mik a gyenge pontjai a szolgáltatásnak: étlap értekezletek folytak le, iskolák/óvodák adtak visszajelzéseket a szolgáltatóról és a vele való együttműködésről, a panaszok orvoslásáról, a kerületi dietetikusnak hatéves tapasztalata van a szolgáltatóval való együttműködésről stb. Mit hasznosítottak ezekből a tapasztalatokból? Konkrétan hol jelennek meg ezek a kiírásban?

2. A fogyasztói oldal sok éven keresztül azt hallgatta az önkormányzat részéről, hogy a szolgáltatócsere nem oldaná meg a problémát, hiszen a nagy szolgáltatók nagyon hasonlóan működnek, amit az is bizonyít, hogy sok más budapesti kerületben más szolgáltatók működését kísérték hasonló botrányok. Mit tettek annak érdekében, hogy más közétkeztetési modellt vezessenek be? Felmerültek-e a friss, nyers, idényszerű alapanyagból főző helyi konyhák, kerületi embereket foglalkoztatva, netán non-profit önkormányzati tulajdonú társaságot létrehozva? Ilyen modellek már működnek az országban, ezt a kispesti polgármesteri hivatal vezetői is jól tudják.

3. A korábbi szerződés kezdete óta különböző címeken milyen összegű szolgáltatási díjemelést hajtottak végre a szolgáltató kérésére az előző kiírásban becsült éves összeghez képest, azaz mennyibe került ténylegesen a legutolsó évben a közétkeztetés Kispesten?

4. A jelenlegi éves kifizetett összeghez képest mennyivel magasabb a mostani kiírásban feltüntetett becslés, amire ajánlatokat várnak? Azaz milyen összegű emelést hajt végre jelenleg ténylegesen az önkormányzat?

*Bizottsági elnők: Fekete László.
Tagok: Kránitz Krisztián, Lazányi Ferenc alelnök, Teknős Ferenc, Kertész Norbert Zsolt, dr. Király György, Megyes Hajnalka.
** Egy korábbi összefoglaló a minőségi kifogások miatt indult szülői tiltakozásokról itt: http://atalakulowekerle.blogspot.com/2013/02/kispesti-menzafigyelo-menzahelyzet-2013.html

Miért fontos?

Kispesten hat éve újra- és újra bekerül a menzakérdés a nyilvánosságba annak botrányos minősége miatt. 10 éves szerződés betonozta be a jelenlegi szolgáltatót pozíciójába. Az önkormányzat ismét egy rendkívül hosszú, 10 éves szerződést készít elő, zárt bizottsági ülésen! A gyerekeink, időseink ennél többet érdemelnek!

Budapest, Kispest

Maps © Stamen; Data © OSM and contributors, ODbL

Links

Frissítések

2019-10-03 10:11:11 +0200

100 aláírás gyűlt össze.

2019-10-02 14:12:32 +0200

50 aláírás gyűlt össze.

2019-10-02 10:28:29 +0200

25 aláírás gyűlt össze.

2019-10-02 09:15:21 +0200

10 aláírás gyűlt össze.