Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Varga Mihály pénzügyminiszter

Mondják meg, mire kap Áder milliárdokat!

Követeljük, hogy hozzák nyilvánosságra, pontosan milyen célokra és konkrét tevékenységekre kap milliárdokat Áder János alapítványa, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány 2020-21-ben, a magyar adófizetők pénzéből, válsághelyzet idején.

2020-ban 5 milliárdot kapott az alapítvány. 2021-ben egy másfél-két milliárd forintba kerülő budai villával gyarapodtak. Különös egybeesés, hogy épp másfél milliárd forint a Kék Bolygó éves állami támogatása. 2021 novemberében pedig újabb 5,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott a tőkealapjuk.

Miért fontos?

A klímavédelem korunk egyik legnagyobb kihívása, minden erre fordított erőforrás és erőfeszítés üdvözlendő.

Ezzel együtt a Kék Bolygó éves állami támogatása több, mint a teljes magyar civil szférára fordított 2020-as támogatás együttvéve - ez utóbbi összesen 4 343 275 000 Ft.

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány semmivel nem bizonyította, hogy jobban és hatékonyabban lép fel a klímavédelemért, mint az ismert és elismert zöld szervezetek, azt pedig végképp nem, hogy nagyobb támogatásra érdemes, mint Magyarország összes civilszervezete együttvéve.

Követeljük, hogy hozzák nyilvánosságra a döntés indokait, továbbá részletesen mutassák be, hogy konkrétan milyen tevékenységekre fordítja a köztársasági elnök Alapítványa a mi adóforintjainkat! Az sincs rendben, hogy a támogatást milliárdos budai villákra költik a valós klímavédelmi tevékenység helyett.

https://greenfo.hu/hir/ader-mai-5-milliardos-nagy-fogasa-jol-megtoltak-klimavedelmi-alapitvanyat/

Civil támogatások 2020:
https://bgazrt.hu/wp-content/uploads/2019/10/NEA-20_KI%C3%8DR%C3%81SOK_%C3%BAj.pdf

Másfél milliárdos villát vett Áder alapítványa:
https://telex.hu/belfold/2021/12/02/masfel-milliard-forintos-budai-villat-vett-ader-janos-alapitvanya

Kategória

Frissítések

2020-06-05 12:38:27 +0200

5,000 aláírás gyűlt össze.

2020-05-28 14:32:41 +0200

1,000 aláírás gyűlt össze.

2020-05-28 13:54:11 +0200

500 aláírás gyűlt össze.

2020-05-28 13:33:48 +0200

100 aláírás gyűlt össze.

2020-05-28 13:28:29 +0200

50 aláírás gyűlt össze.

2020-05-28 13:00:26 +0200

25 aláírás gyűlt össze.

2020-05-28 12:42:10 +0200

10 aláírás gyűlt össze.