Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Innovácós és Technológiai Minisztérium

Biztonságos kiköltözést a kollégistáknak!

A Kormány a veszélyhelyzet elrendelését követően keddtől újra távoktatásra állítja át az egyetemeket, és bezárja a kollégiumokat! Tavasszal láttuk, hogy 1-2 nap alatt lehetetlen mindenkinek biztonságosan kiköltöznie a kollégiumokból, ezért petíciót indítunk, hogy minden hallgató számára találjunk megoldást a járványhelyzetben is!

Több kollégium is aláíratta a diákokkal, hogy csak akkor költözhetnek be, ha rendkívüli helyzetben 24 óra alatt elhagyják a szállásukat. Ez az intézkedés embertelen és sokak számára egyszerűen nem megvalósítható! Rengeteg hallgató dolgozik az egyetem mellett, akinek muszáj maradnia, mert saját keresetből tartja fenn magát. Sok hallgatónak nincs hova hazamennie, olyanok a családi körülményei, hogy nem mehet haza, vagy hazaköltözésével veszélybe sodorná saját családtagjait. Nem felejthetjük el, hogy a kollégiumokba szociális alapon veszik fel a diákokat, tehát alapjáraton is azok a hallgatók laknak ott, akiknek erre a legnagyobb szükségük van, ezért az alábbi követeléseket fogalmaztuk meg a felsőoktatásért felelős Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz:

- A kollégiumok kiürítésére minden kollégium és egyetem számára dolgozzanak ki egységes szabályozást!

- Biztosítsanak a hivatalos tájékoztatásról számítva legalább 72 órát a kollégistáknak az épület elhagyására!

- Dolgozzanak ki átlátható és egységes szabályozást a kollégiumban maradáshoz, azoknak, akik bármiféle okból kifolyólag nem képesek elhagyni szálláshelyüket. az eseti méltányossági kérelem nem lehet megoldás!

- Tegyék elérhetővé az ingyenes tesztelés lehetőségét a kiköltöző kollégisták számára, ne sodorja a kormány veszélybe családjaik életét!

- Tegyék kötelezővé a tesztelést azoknak, akiknél észlelhetőek tünetek!

- Minden kollégium gondoskodjon az épületében karanténszárny felállításáról, ahol elhelyezik a pozitív tesztet produkáló hallgatókat!

Miért fontos?

A járvány terjedésének lassítása a cél, de a kollégiumok villámcsapásszerű kiürítése, az egyetemisták szociális biztonságának és családjaik egészségének veszélyeztetése nem lehet a válságkezelés módja! Márciusban már megtapasztaltuk, milyen hallgatóként egyszerre elveszíteni a lakhatásunkat és a megélhetésünket, ez akár ahhoz is vezethet, hogy elveszítjük a hallgatói státuszunkat, ilyenkor az aktív féléveink visszafizetésére is kötelezve vagyunk, ennek a kockázatnak nem tehetnek ki minket még egyszer!

A petícióval egyidőben újraindítjuk a Szolidáris Szállások kampányunkat is, amelynek célja a hallgatók közvetlen segítése!

Az alábbi íven tudsz jelentkezni, ha:

- Van egy szabad ágyad vagy kanapéd, amit fel tudsz ajánlani egy hallgatótársunknak

- Bevállalod, hogy vigyázol néhány holmira a következő napokban
- Tudsz segíteni költözni akár cipeléssel, akár autóval

- Neked vagy ismerőseidnek segítségre van szükségetek letenni a cuccaitokat valahol

- Segítség kell a költözésben, esetleg sürgősen szállást kerestek

https://forms.gle/BYPAcV13N9fFkiAK8

Kategória

Frissítések

2020-11-13 16:09:56 +0100

1,000 aláírás gyűlt össze.

2020-11-13 10:13:35 +0100

500 aláírás gyűlt össze.

2020-11-13 09:05:15 +0100

100 aláírás gyűlt össze.

2020-11-11 19:33:42 +0100

50 aláírás gyűlt össze.

2020-11-10 22:23:48 +0100

25 aláírás gyűlt össze.

2020-11-10 19:07:54 +0100

10 aláírás gyűlt össze.